Egy „egyszerű” áramhiba megbénította London két legfontosabb repterét

MTI/iho   ·   2017.05.28. 08:45
heathrow_ba_leallt0

A hiba miatt törölték a British Airways két délutáni budapesti járatpárját is Heathrow-ról. Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója szombat este a Twitter üzenőportálon megjelent videóüzenetében közölte: a hiba elhárításán dolgozó szakértők úgy vélik, hogy az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett. Cruz nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, kijelentette ugyanakkor: nincsenek arra utaló jelek, hogy a British Airways számítógépes rendszerét kibertámadás érte volna.

(fotók: Daily Mail)

A légitársaság vezetője közölte: az érintett utasok repülőjegyeit a cég más járatokra átfoglalja – bár erre jelenleg éppen a számítógépes hiba miatt korlátozottak a lehetőségek –, vagy teljes jegyár-visszatérítést kínál azoknak, akik lemondanak utazási szándékukról. Alex Cruz elmondta: a hiba a British Airways telefonos utastájékoztató rendszerének működését is akadályozza, ezért a cég azt kéri, hogy az utasok a BA Twitter-üzeneteit figyeljék, vagy keressék fel a légitársaság, illetve a Heathrow és a Gatwick repülőterek honlapját.

A cég már szombaton napközben kérte, hogy Heathrow-ra és Gatwickre senki ne menjen ki, mert óriási a zsúfoltság, különös tekintettel arra, hogy a számítógépes rendszer összeomlása a hagyományos május végi háromnapos hosszú hétvége első napján történt. A hiba a BA teljes, globális informatikai hálózatát érinti, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a cég járatai, és tízezrek rekedtek a légikikötőkben. Sok utas a Twitteren és egyéb közösségi portálon arról számolt be, hogy órákig ült a repülőtereken elakadt BA-járatok fedélzetén. A fennakadás várhatóan a következő mára, vasárnapra, sőt még akár hétfőre is kihat, elsősorban Heathrow-n.

A London nyugati határában fekvő hatalmas repülőtér Európa legnagyobb forgalmú légikikötője, amelynek évente 480 ezer – naponta átlagosan több mint 1300 – járat indítására és fogadására van hatósági engedélye. Heathrow e keret 98 százalékát meghaladó kapacitás-kihasználtsággal működik, így a szombatihoz hasonló incidensek tovagyűrűző hatásai mindig óhatatlanul hosszú ideig tartó rendkívüli forgalmi torlódásokat okoznak. A GMB brit szakszervezeti szövetség – amely a polgári repülési ágazat alkalmazottait is képviseli – szombat esti közleményében a BA kiszervezési gyakorlatát bírálta. A GMB szerint a British Airways tavaly több száz „elkötelezett és hűséges” informatikus alkalmazottját eresztette szélnek, és az informatikai hálózat működtetését kiszervezte Indiába. Ezt a lépést sokak véleménye szerint „a puszta kapzsiság” vezérelte – áll a szakszervezet közleményében. A British Airways ellenközleményben cáfolta, hogy a hibát a kiszervezés okozta volna, mondván: a cég soha nem tenne olyasmit, ami kikezdené informatikai rendszereinek integritását és biztonságát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.