Egy kétkerekűből két egykerekű

Bánhidi Emese   ·   2014.05.22. 16:45
kette00

A kompozit kerékpárt Németországban gyártja az M1, amely a BMW-nek, a Mercedesnek és az Audinak is szállítja a szénszálas alkatrészeket.

A bringát 500 wattos modern elektromotor hajtja, ezeket segítik a pedálok, amely azt jelenti, hogy plusz teljesítményt ad, amikor pedáloznak is.

További érdekesség, hogy a kormányon keresztül a kerékpáros szabályozhatja azt, mennyi pluszenergiát „kölcsönöz” a motortól, mindezt vezeték nélküli technológiával oldották meg.

Az európai piacra szánt verzió 45 kilométeres óránkénti sebességgel képes haladni, de ezt csökkenteni lehet és kell is, mert Észak-Amerikában sok olyan hely van, ahol ennél sokkal kisebb a megengedett sebesség. Egy töltéssel mintegy 64 kilométert lehet megtenni.

A bicikli kettétörhető. Na jó, de ez nem tesz kárt a bringában, hiszen olyan gyorskioldó található az alsó vázban, amely egy mozdulattal szétkapcsolható. Így aztán gyakorlatilag nem foglal nagyobb helyet a vonaton vagy repülőn, mint egy poggyász, és otthon eltehetjük a szekrénybe.

A kerékpárosokból valószínűleg nyálcsorgatást vált ki az, hogy Rock Shox Recon RL Air légrugós villája van, SRAM X9  hajtáslánccal rendelkezik, és Avid Elixir tárcsaféket szereltek bele.

Aki kipróbálta, azt mondja, hogy elektromos segítség nélkül is könnyű volt hajtani. És mindössze 23 kiló. Na meg 6600 dollár, azaz másfél millió forint.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Lime E-mobilitás jegy a GYSEV-nél

iho/vasút   ·   2024.02.14. 08:20

Február 15-étől elérhető a GYSEV jegypénztáraiban a Lime E-mobilitás jegy. Az új termék feloldási díj nélkül kétszer tíz perc elektromosroller- vagy kerékpárhasználatot nyújt a Lime bérelhető elektromos járműveire. A jegyet azok vehetik meg, akik rendelkeznek érvényes vasúti menetjeggyel vagy bérlettel.