Egy régi ötlet továbbfejlesztése

A felismerés után a képet jobban megnézve kiderült, hogy azt egy Junior kocsiból alakította át készítője. Ezzel párhuzamosan találtam egy cikket a „Hobbym a vasút” című lap 1993/1 számában Szűcs Zoltán tollából, amelyben a fenti átalakítást ismerteti.

2009 márciusában – párhuzamosan a korábban ismertetett Bz kocsikkal – belekezdtem egy Cmn kocsi faragásába is, tekintettel arra, hogy az alapanyagot olcsón be lehetett szerezni. Az eredeti forrásirodalom és az igényeim nem estek egybe. Nagyravágyásom miatt szebbet akartam csinálni a leírtaknál, ugyanakkor nulla gyakorlattal fogtam bele a munkába. Ennek három következménye is lett: egyrészt az első kocsiból végül csak próbadarab lett, másrészt a modell két és fél évig készült, harmadrészt még így is van olyan részlet, amit ma már másképp csinálnék meg.

Az első lépés a darabolás-ragasztás volt. Az illesztés pontossága miatt az a célszerűbb, ha a vágás tömör anyagnál történik, mert a részek közötti új kapcsolat szilárdabb lesz. A tető is a Da kocsinál említett Liliput hálókocsi teteje volt, sajnos az íve kissé alacsonyabb, mint az eredeti kocsinál, de ennél jobb donort nem találtam. Látván ugyanakkor a kiforratlan technikából adódó hibákat, úgy döntöttem, hogy újra kezdem a munkát. Ekkor már nem Junior, hanem a hasonló, de kicsit szebb felületű Baai kocsit használtam fel. A tetőt is több darabból ragasztottam össze, illeszkedése is pontosabb lett. A szükségtelen oldalmerevítő részek, korlátimitációk lecsiszolása, ablaknyílások megnagyobbítása után a tetővég kialakítása volt érdekes feladat. A ferde rész helyett egy-egy protézist kellett készíteni oldalra és a végére hulladék műanyagból, majd gittel feltölteni, hogy a dongatetőt ki lehessen reszelni.

A tetővég kialakítása után sokáig töprengtem, miből legyen a peronkorlát. A korábban hivatkozott leírás a gyári megtartásával számolt. Nekem ez nem tetszett, ezért rászántam magam arra, hogy AutoCAD-ban megszerkesszem. Igaz, a kialakíthatóság kedvéért kicsit egyszerűsítettem, de így is viszonylag élethűre sikerült. A rajz alapján készült a fotómaratás. A korlát elhelyezésekor kiderült, hogy a tető a kelleténél hosszabb lett, így a vágás után új lezáró elemet kellett reszelni. Ebbe kellett később a korlát tetőtartó rúdjai részére egy 0,3 milliméteres lyukat fúrni úgy, hogy az anyagot ne lyukasszam át.

A korlát tetején levő eredetileg fafogódzkodót 1 milliméteres polisztirollemezből vágtam ki, ami szempróbáló feladat volt. Különösen igaz ez a csatlakozást biztosító nút alulra történő befaragására. Az ablakok alja közötti és a függőleges lemezcsatlakozást takaró lécet öntapadós fóliából ragasztottam. A kocsibelsőt a Bz-khez használt típus bútorzatából vágtam-ragasztottam, festettem. A térelválasztókat hasonló, de Junior kocsik végfalából készítettem. Az ablakok polikarbonátlemezből vannak.

Ismét sokat gondolkoztam azon, miből lehetne kialakítani az átjárót. A kihajtható korlátlemezt egy fokaitól részben megfosztott létrából és egy 0,1-es rézlemezből alakítottam ki, az átjárólemeznél pedig rézlemezt és gyógyszerlevéldarabot ragasztottam össze. A kézifékhez egy roncs mozdony valamilyen 0,6 mm átmérőjű csődarabját fúrtam át 0,4-es fúróval, ebbe illesztettem a fékkart. A lépcső melletti kapaszkodó 0,6-os rézdrótból van, ez sajnos kicsit vastagabb a szükségesnél. Végül egy akkumulátorládát kellett a kocsi oldalára biggyeszteni. A MÁV-nál használatos külsőt szintén öntapadós fólia segítségével kapta meg.

A többi kocsival való együtt közlekedtethetőség miatt ez is a hatvanas évek gúnyáját kapta. Itt egy dologra viszont oda kellett figyelni: az eredeti kocsinak fent fekete bitumenes vászonborítása volt, így a festés alapszíne itt matt fekete lett. Matricázás és lakkozás után az ablakokat, kocsibelsőt és a tetőt a helyére kellett ragasztani. Így a szétszedhetőség előnye elveszett, de az eltérő gyártmányú elemek alkalmazása miatt más megoldás nem volt. Optikai tuningnak egy BR 55-ös szerkocsijából származó, feketére festett küllős kereket kapott.

A legvégső munka az ütközők rögzítése volt. A gyárit ormótlan volta miatt nem lett volna célszerű visszatenni. Ezért az élethűbb, Zzemoki-félét használtam fel. A kocsi végleges elkészülte után is hordoz magán gyermekbetegségeket. Az egyik ilyen a főtartó kialakítása. A Cmn (Bn) kocsinál ez az alkatrész láthatóan beljebb van, mint a modellnél. A másik dolog, amire viszont nem figyeltem: ez hossztorzított kocsi, így az ablakoknak egy kicsit keskenyebbeknek kellene lenniük. Szándékomban áll a későbbiekben egy B 54000-est készíteni, ahol ezeket a hibákat reményeim szerint ki fogom tudni küszöbölni. Van azonban egy olyan eltérés is, amit kénytelen voltam kompromisszumként elfogadni: a peronajtó a modellnél a kocsi hossztengelyével egybeesik, míg a nagyvasúti járművön az üléskiosztás miatt aszimmetrikusan helyezkedik el. Mindezen hibák ellenére a balatonfüredi nemzetközi versenyen a zsűri 2. díjra érdemesnek tartotta a modellt.

Végül, de nem utolsósorban, segítőim voltak: Szabados Roland (matricák), Jakó Attila (fotomaratás), Bedőcs Tamás (ablakok).