Egyre égetőbb a sofőrhiány

iho   ·   2017.07.27. 11:15
00kicsi

A fővárosban legalább 150-200 buszvezető hiányzik – írja a Magyar Nemzet Online –, az érdekképviseletek szerint azonban ez a szám az ötszázat is elérheti. Nem jobb a helyzet a vidéki közlekedési cégeknél sem, ezt szintén szakszervezeti képviselők nyilatkozták.

Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke úgy véli, az elmúlt három évben végrehajtott harminc százalékos béremelés sem volt elég ahhoz, hogy a járművezetői munkát újra népszerűvé tegye. A fizetések között jelentős eltérések vannak: míg a BKV-nál nettó 180-200 ezer forint (a buszok ablakára kiragasztott hirdetések minimum kétszázezret említenek), vidéken, a közlekedési központoknál és a Volánbusznál ez az összeg a 170 ezret is épp hogy eléri. A juttatási csomagban szerepel ezen kívül még az üzemanyag-megtakarításért járó átlagosan 39 ezer forint, a bruttó negyvenezres cafetéria, és a hártom százaléknyi önkéntes nyugdíjpénztári támogatás. Emellett a családtagoknak is járó utazási kedvezmény, üdülési lehetőség és az életbiztosítás is bővíti a kört. A tapasztaltabb járművezetők ennél még többet vihetnek haza, ám ebben az összegben a pótlékoktól a különböző juttatásokig már minden benne van.

Busz van elég, csak legyen, aki vezesse<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

A szakszervezeti vezető szerint hiába a béremelés, az országszerte emelkedő fizetések miatt nem képez akkora vonzerőt a buszvezetés, és a korkedvezményes nyugdíj megszűnte is komoly veszélyt jelent. Ha ugyanis egy hatvanéves buszvezető nem megy át az egészségügyi alkalmassági vizsgán, néhány évvel nyugdíjazása előtt munkanélkülivé válik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek