Együttműködés az esélyegyenlőség jegyében

iho   ·   2015.09.18. 14:21

A megállapodást Földesi Erzsébet, a FESZT elnöke és dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója írta alá. Az addigi együttműködést szorosabbra fűzve a BKK folyamatosan egyeztet majd a fogyatékos szerevezetekkel, hogy a fejlesztések és járműbeszerzések a fogyatékkal élők igényeinek megfelelően történjenek.

Az együttműködés alapján:
–A BKK lehetővé teszi a FESZT számára, hogy a különböző döntések előkészítése során készült vizsgálatok, hatástanulmányok, tervek tartalmát előzetesen megismerje és véleményezze.
–A 2015-ös Európai Mobilitási Héten (EMH) a BKK széleskörű érzékenyítési és figyelemfelhívó akciót szervez, mellyel cél a figyelem felhívása a speciális igényű csoportok közlekedésére. A rendezvény kialakításában és megszervezésében a FESZT szakmai partnerként vesz részt. Közös programokat szervez a BKK és a FESZT a Mobilitási Héten, illetve a BKK kitelepülési lehetőséget biztosít a FESZT számára az Autómentes Hétvégén az Andrássy úton. A kampány nyomtatott, illetve online anyagainak elkészítésében a FESZT szakmai segítséget nyújt a BKK számára.
–A BKK érzékenyítési tréninget szervez a jegyellenőröknek és az ügyfélszolgálatokon dolgozók számára. Az érzékenyítési tréning kidolgozásában a FESZT szakmai támogatást nyújt.
– A BKK képzést tart jegyellenőrei és ügyfélszolgálati munkatársai számára az alapvető fogyatékossági és emberjogi ismeretekről. A képzési anyag kidolgozásában a FESZT szakmai támogatást nyújt.
– A BKK felmérést készít a fogyatékossággal élők utazási szokásairól, a szolgáltatást jelenleg igénybe venni nem képes fogyatékos emberek önálló, kényelmes és biztonságos közlekedést biztosító igényeiről. A kérdőívek kidolgozásában, valamint a fogyatékos emberek elérésében a FESZT segítséget nyújt a BKK részére. Az eredményeket a BKK megosztja a FESZT-tel , amelyek alapján a FESZT ajánlásokat tesz a BKK számára.
– A BKK a lehetőségekhez figyelembe veszi a fogyatékkal élők igényeit a járműbeszerzésekkor, a közterületek, utak felújításakor és megállók felújításakor.
– A BKK és a FESZT az akadálymentességgel összefüggő kérdésben egyeztet, valamint együttműködik a fogyatékos emberek közlekedését elősegítő projektek kivitelezésében.

Az ünnepélyes aláírást követően a Deák Ferenc téren megnyitották  azt az – új Solaris-Škoda típusú szóló trolibuszon rendezett – autista és értelmi fogyatékos emberek portréiból készült plakátkiállítást, amely vasárnapig várja az érdeklődőket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek