Éjjel-nappal, dörögve-susogva: mitől lett repülőünnep a szegedi show?

A látványos fényjátékok is a repüléstől kapnak értelmet.  Kis gépek nagyszerű bemutatói. Az Égi Huszároktól az égi ászokig.

Egy repülőnap elsősorban élmény, szerencsés esetben komoly érzelmeket vált ki a nézőkből. Mint az a csoda látvány, amit címfotónk is érzékeltet, és amelyen csak komolyabb kutatómunka révén fedezhető fel az a két repülőgép, amely az élmény központi eleme volt – persze azok előnnyel indulnak, akik élőben is látták. (Tegyük hozzá, éjszakai showrepüléseket fotózni kemény munka lehet, nekem még sohasem sikerült.) Szóval élmény, érzelmek, hatások, meglepetések, de közben – izgalmas tanulságok is.

A szegedi szervezők kétféleképp teremtettek iskolát, hagyományt a magyar repülőnapok történetében. Az egyik éppenséggel az ilyen esti, éjszakai show hangsúlya volt. Nem túl sok résztvevővel már korábban is volt példa, hogy a szegedi reptér felett kivilágított gépek repültek, tavaly a Tisza fölött már igen erőteljes tüzes pillanatokat varázsolt elénk a HForce, vagyis Imreh Lujó és Mi-2-ese, no meg az általa prezentált, de a földről is indított tűzijáték-sorozat.

A most lezajlott szegedi rendezvényen már főszereplő volt a fény, sőt, a pirotechnika, többek közt ismét Lujó és Csirkecombja fellépésével. Lehet, hogy valakik erre megvonják a vállukat, akad, aki pórias tömegszórakoztatásnak minősíti a tűzijátékot – de ahhoz, hogy bárki így degradálja a szegedi égbolton történteket, meg kell feledkeznie arról, hogy ezeket a produkciókat repülőgépekkel alkották. Hogy például a gyönyörű olasz zene egy gyönyörűen lerepült Luca Bertossio-féle vitorlázó-műrepülő gyakorlat hogyan kap plusz esztétikumot, ha a gép fényjátékkal balettozik a zene minden rezdülésére.

Vagy hogy milyen ritkán izgalmas pillanatokat varázsolt a lengyel Marek Chaim Extrájával hogyan repült olyan Red Bull szerű cikázást, amikor a pilonok is pirotechnikával robbantak elé. (Más kérdés, hogy ez ugyancsak látványos következményekkel járt a reptér száraz füvén is...) Vagy hogy miképp lejtett elegáns körtáncot két Grob-105-össel az AeroSPARX két brit pilótája egy hatalmas fantasztikus tűzoszlop körül, miközben maguk a gépek is szivárványszínben pompáztak. Ugyanilyen szép volt a szintén kivilágított és tüzet köpő olasz Pioneer Team repülése.

Ráadásul valamennyi éjszakai résztvevő nappal is repült, egészen más típusú, másként ható szép bemutatót. Ugyancsak a nappali pirotechnika tette még látványosabbá a kassai Retro SkyTeam különleges világháborús színielőadását, de az is úgy volt hatásos és izgalmas, hogy a Trénerek, az An-2-es és az alkalmi társ, Vári Gyula és Jak-52-ese elképesztő légiharcot varázsoltak elénk, olykor kifejezetten izgalmas manőverekkel és koreográfiával, csak úgy nyüzsögtek a gépek a levegőben, és persze volt ott „bombázás”, „gépágyúzás”, node ott is a repülés fogta össze és tette igazán értelmezhetővé és élvezhetővé a történteket.

A másik, ami a szegediek részéről okos és nagyonis működőképes koncepciónak látszik, az a mindennapi emberekhez közelebbi repülővilág szerepeltetése, épp olyan remek bemutatókkal, mint a „nagy” kötelékek. Az egyik evidens példa az olasz kötelék, amelynek felkészítésében részt vett egy egykori Frecce-pilóta is, és amelynek Pioner 330-as kétüléseseit mindössze százlóerő körüli Rotax-motorok hajtják. És közben ugyanúgy elszorul a torka az embernek az utolsó, íves, olasz zászlós, emelkedő figura láttán, mint amikor ezt a Frecce sugárhajtású gépei rajzolják az égre a Nabuccóra.

Vagy: itt volt a dánok ötgépes RVators köteléke, amely a világ egyik – ha nem a – legnépszerűbb kitt-madarával repül, a Van’s kétüléseseivel, amelyeket összeszerelve nem is árul az amerikai cég, csak úgy, hogy a jövendő gazdája építi meg 5-600 óra alatt, és amelyek már „komolyabb”, 180–200 lóerős Lycoming motorokkal repülnek. Pazar, tökéletes kötelék, a repülése végén egy klasszikus trükkel, amikor négy, szoros formációban repülő gép füstjét az ötödik repüli körbe. (No persze a stratégia is számít, a körberepülő a legerősebb példány a csapatban.)

Egyébként ezek a repülések a szakmának is sokat mondanak: Kecskemét után ismét bemutatkozott az „újjáéledő” Sky Hussars, Égi Huszárok kötelék, amely 1990 és 1994 között MiG-21-esekkel aratott hatalmas sikereket például a 93-as fairfordi nemzetközi katonai repülőtalálkozón, most pedig három Falke movittal mutatott be elképesztően pontos és fegyelmezett kötelékezést, és az az igazság, hogy mennél kisebb teljesítményű gépekkel repülnek a résztvevők, annál keményebb feladat a pozíciók tartása a formációban.

Szóval: Kecskemét után nem sokkal valóban nem lett volna érdemes nagykötelékekkel kísérletezni, bár egy szép, rövid Gripen-demóra is sor került pénteken, a Magyari Béláról elnevezett MiG-21-es névadóján, de Szeged remekül megtalálta az aviatikának azokat a rétegeit, vegyük még ide a vitorlázó repülést, az ejtőernyőzést, a sárkányrepülést és a motoros siklóernyősöket – amelyek és akik a nem annyira drága, nem annyira exkluzív, igazából az elérhető repülést prezentálták Szegeden, nagyon magas nívón és látványosan.

Persze nem hiányozhattak az olyan ászok, mint Veres majd Besenyei, az olyan csodálatos oldtimer résztvevők, mint az L-29-es és a Li-2-es, egyébként az idei show szépségdíjasa kétségkívül az 1942-ben épült, gyönyörűen polírozott, harmonikus vonalú, mindenes Beech 18-as volt. Remek volt a Németh Zoltán előadta műrepülés+gépelfogás a Bulldoggal. Láthattuk a Hőlégballon EB mezőnyének elképesztően látványos felszállását, és olyan remek műrepülőket, mint a frankfurti szívsebész Martin Graef, vagy a nem annyira show-t, hanem inkább rendkívül tiszta, klasszikus műrepülést bemutató francia bajnoknőt, Melanie Astles-t. Szerintem kifejezetten erőssége volt ennek a három napnak három remek vitorlázó műrepülés, hétszeres világbajnokunk Tóth Ferenc, az örök ellenfél ifjú Luca Bertossio és Hársfalvi Pál előadásában, a szakmai szempont más tészta, de ezalkalommal Luca hatott meg leginkább a Con te partiróval. Remek húzás volt összehozni vasárnapra három An-2-es kötelékét, és kifejezetten szép repülést mutatott be a helyiek két Piper Seneca kétmotorosa.

A repülőünnep azt jelenti, nagyon röviden és lakonikusan, hogy mindenki jól érzi magát, a mindhárom napon szép számban kilátogató nézők, akik bőven kitartottak az éjszakába nyúló programokra is, a pilóták, és persze a szervezők – akiknek persze ezek a napok, meg a megelőzőek is, megfeszített munkával teltek, de bőven meglehet az elégtételük. Szegeden azt érezni, hogy itt egyre több embernek lesz köze a repüléshez, hogy ennek mekkora a jelentősége a mai nem túl egyszerű világban, azt nem kell részletezni. Ezt a sorozatot, nincs mese, folytatni kell. Igen, éjjel és nappal.