Ejtőernyős baleset: a KBSZ vizsgálódik

iho/repülés   ·   2012.05.01. 19:31

A Közlekedésbiztonsági Szervezet is vizsgálja a jövőbeni hasonló balesetek elkerülése érdekében a múlt szombaton Fertőszentmiklóson történt ejtőernyős baleset körülményeit – hangzik a KBSZ közleménye.

Az eddig begyűjtött információk szerint a fertőszentmiklósi repülőtéren egy osztrák társaság tagjai végeztek ejtőernyős ugrásokat egy osztrák lajstromban lévő repülőgépből. A balesthez vezető ugratás során, 4200 méter magasan elsőként két tandemugró hagyta el a gépet egy-egy utasával, majd ezt követően hárman ugrottak ki a gépből – közülük elsőként a balesetet szenvedett osztrák állampolgár – olyan speciális, denevérszárnyas öltözetben, aminek segítségével siklani lehet a levegőben. A siklásból ejtőernyő nyitásával értek volna földet.

Azt tervezték, hogy az ejtőernyőt 1200 méter magasan nyitják, ami két ugrónak sikerült is, ők földet értek, harmadik társuknak azonban eddig tisztázatlan okból nem nyílt ki a főejtőernyője.

A helyszíni szemle eddigi megállapításai szerint a balesetet szenvedett ugró érzékelhette, hogy a főejtőernyőjét nem tudja kinyitni, ezért igyekezett attól megválni, és a mentőejtőernyőjét nyitotta. A mentőejtőernyőnél kb. 350-400 méter magasságban megkezdődött a nyitási folyamat, azonban az csak mintegy kétharmad részben sikerült, mert annak zsinórzata – nagy valószínűséggel a levegőben - többször megtekeredett.

A KBSZ vizsgálóbizottsága más hatóságok képviselőivel együttműködve még a helyszínen megállapította, hogy a főejtőernyő, illetve az annak nyitását indító nyitóernyő megfelelően volt behajtogatva, így azok a működésükben nem voltak gátolva. A balesetet szenvedett ugró rendelkezett megfelelő engedéllyel, amelyet 2001-ben szerzett meg, s azóta 1208 ugrást teljesített sikeresen.

A független szakmai vizsgálat most arra keresi a választ, hogy ha működőképes volt a főejtőernyő, akkor azt az ugró miért nem tudta kinyitni, majd minek következtében tekeredett meg a mentőernyő zsinórzata – zárul a Közlekedésbiztonsági Szervezet közleménye a fertőszentmiklósi baleset eddig ismert tényeiről.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.