Elégedett a Rába

MTI   ·   2012.11.08. 20:04

Tegnap jelentette be a Rába Járműipari Holding Nyrt., hogy kilenc hónapon át 178 millió forint nyereséget tudott elkönyvelni a tavalyi jelentős veszteségekkel szemben. A cégcsoport szerint a pozitív eredmények arra stratégiára vezethetők vissza, amely a növekedés és a profit forrását elsősorban a meglévő vevőkapcsolatok elmélyítésében látja.

Erről nyilatkozott ma Pintér István elnök-vezérigazgató a társaság első háromnegyedévi eredményeit ismertetve. A csoport árbevétele a harmadik negyedévben 20,4 százalékkal, az első kilenc hónapban 17,9 százalékkal bővült, ezzel sikerült teljesíteni az előrejelzéseket, amelyek 10 százalék feletti árbevétel-növekedésről szóltak.

A különböző üzletágakra bontva főleg a mezőgazdasági szegmens növekszik, ami pozitív hatással lehet a futóműüzletág számára, a Rába árbevételének mintegy 70 százalékát teszi ki. Ellenben az alkatrészüzletágnak évek óta a személygépkocsi-piac szűkülése okoz gondot.

Kapcsolódó hírek