Elektromos buszokat venne Kaposvár is

iho/zöldút   ·   2016.06.13. 16:25
00kicsi

Tavaly év végén huszonöt szóló és tizenöt vadonatúj, CNG üzemű MAN buszra cserélte korábbi flottáját a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt., így jelenleg itt a legfiatalabb és a legkorszerűbb a járműpark az egész országban.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a fejlődés nem áll meg, idén elektromos buszokat kívánnak forgalomba állítani, mintegy félmilliárd forint értékben. A három jövevényt – merthogy a hatalmas összegből körülbelül ennyi jönne ki, elnézve a budapesti Modulók több mint 170 milliós vételárát – a nagy forgalmú utakra, illetve azokra a helyekre szánja az önkormányzat, ahol jelenleg nincs buszközlekedés – számolt be róla a Kapospont.

Bár még a tenderkiírás sem történt meg, borítékolható, hogy itt is a kormány által favorizált Evopro lesz a befutó, akitől BKV már húsz elektromos járművet vásárolt, de nemrég behúzták a huszonnégy (opcióban további hat) darabos pécsi tendert is. Ezeken kívül hamarosan Nyíregyházán, Dunaújvárosban és Pakson is megjelenhetnek a magyar cég elektromos járművei.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek