Élhető Budapest, 3. rész: forgalomcsillapítások a Budafoki út környékén és Belső-Erzsébetvárosban

iho   ·   2020.08.10. 12:00
00_budafoki_ut_belso_erzsebetvaros

Balesetveszély, zajterhelés, levegőszennyezés csökkentése: ezek a legfontosabb „feladatai” annak két forgalomcsillapításai projektnek, amelyek közül az egyiket Budán, a másikat Pesten valósítják meg kísérleti jelleggel. Ha beválik, akkor meg miden úgy marad, ahogy a pilotprojektben volt.

A közterek zöldfelületének, sétálásra alkalmas részeinek aránya alapvetően határozza meg, hogyan érezzük magunkat szűkebb, vagy akár tágabb lakókörnyezetünkben. Ez az arány Budapest jelentős részén mára tarthatatlanná, egészségtelenné vált nagyrészt azért, mert az elmúlt évtizedekben a gépjárművek száma rendkívül megnövekedett Budapesten: a főváros útjait nem ekkora autóforgalomra tervezték. Beszédes szám, hogy a felmérések szerint a fővárosi forgalomban résztvevő autósok harminc százaléka éppen parkolóhelyet keres. Mindez komolyan hozzájárul a belváros rossz levegőminőségéhez éppúgy, mint a balesetek számához.

A Fővárosi Önkormányzat, a BKK és tizenkét budapesti önkormányzat a következő hónapokban a főváros tizenöt releváns, a közlekedési kihívásokat jól szemléltető „mintaterületén” vezetnek be tesztjelleggel különböző közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási intézkedéseket, amelyek kicsiben megmutatják, milyen lenne egy élhetőbb Budapest. Nyolc helyszínen augusztus 1-jén megkezdődtek a változások, ezeket vesszük sorra egy négyrészes minisorozatban.

Új forgalmi rend a Budafoki úton

A változtatás főként Szent Gellért tér és a Karinthy Frigyes út közötti szakaszra vonatkozik, és az a lényege, hogy a városközpont irányában a közúti forgalomnak a Budafoki út nem járható végig, mivel egyes szakaszok csak a városhatár felé egyirányúak, és csak a közösségi közlekedési járművek és a kerékpárok hajthatnak be. A teljes útszakaszon 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be. A két intézkedés együttesen jelentősen csökkenti a balesetveszélyt, a zajterhelést és a levegőszennyezést.

Egyirányúvá válik a Budafoki út az alábbi szakaszokon (ellenkező irányban csak a BKK-buszok és a kerékpárok hajthatnak be):

  • Szent Gellért tér és a Csíky utca között a Rákóczi híd felé (déli irányban),
  • a Lágymányosi utca és a Karinthy Frigyes út között a Rákóczi híd felé (déli irányban).

Balra kanyarodási lehetőség nyílik a Budafoki úton az alábbi csomópontokban:

  • a Karinthy Frigyes útnál a déli irányban a Petőfi híd felé;
  • az Október huszonharmadika utcánál északi irányban a Fehérvári út felé.
  • 30 kilométer/órás sebességkorlátozás lép életbe a Budafoki úton a Karinthy Frigyes út és a Szent Gellért tér között.

Megszűnik a parkolási lehetőség a Budafoki úton, így szélesebb lesz a gyalogos felület a Karinthy Frigyes út és Lágymányosi utca között, illetve a Csíky utca és Szent Gellért tér között a Duna felőli oldalon.

A tervezés előzményei

A BKK Zrt. megbízásából, Újbuda Önkormányzatával együttműködve már 2017-ben elkészült az a komplex tanulmány, amely a XI. kerület közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztéseivel kapcsolatban fogalmazott meg javaslatokat. A tanulmány fontos megalapozása volt a későbbi tervezésnek.

A Budafoki útra vonatkozóan 2018-ban kezdődött meg a tervek készítése, és ekkor készült el a budafokiut.hu weboldal, amely nemcsak tájékoztatást nyújtott a lakosoknak, hanem interaktív lehetőséget is kínált, hogy részt vegyenek a tervezésben. Év végén négy kitelepülés és egy online és offline is elérhető kérdőív biztosította, hogy minél többen fogalmazhassák meg javaslataikat a terület forgalmi változásaival kapcsolatban.

A szakmai szempontokat, a forgalmi adatokat és a lakosok javaslatait is figyelembe véve végül három tervváltozatot készítettek a tervezők. Ezekről 2020 tavaszán szavazás indult, amelyen végül 1286 fő vett részt.

A tesztidőszakban a gyakorlatban is kiderül, hogy a forgalmi rend változása beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Ha a szakértői mérések és a lakossági visszajelzések megfelelőek, a most ideiglenesen bevezetett forgalmi rend a későbbiekben véglegessé válhat, vagy akár további elemekkel bővülhet.

Megforduló egyirányúság, gyalogosbarát felületek

A VI. és a VII. kerület Kiskörút és Nagykörút közötti szakaszán szűk, belvárosias utcák és magas, főként lakóépületek jellemzőek, amelyekben rengeteg vendéglátóhely, iroda is található, ezért a területen hatalmas a gyalogosforgalom. Eközben a közúti gépjárműforgalom csak lassan araszol, és az úttest szélét is mindenütt autók foglalják el. A szűk hely és a jelentős mértékű gyalogosforgalom fokozott közlekedésbiztonsági kockázatot rejt magában, és egyre nagyobb az igény az emberközpontúbb utcák kialakítására is. A gépjárműforgalom által elfoglalt hely csökkentése és a közlekedésbiztonsági helyzet javítása úgy valósítható meg a térségben a leghatékonyabban, ha a sebesség csökkentése mellett az itt közlekedő gépjárművek száma is csökken. A célforgalom csökkentése alternatív közlekedési módok támogatásával, ösztönzésével történhet, javítva a gyaloglás, mikromobilitás, közösségi közlekedés feltételeit. Az itt lakók, áruszállító a gépjárművel való behajtás a szükséges mértékig korlátozható.

Más a helyzet azonban az átmenőforgalommal: ez elől meg kell védeni a területet, mivel ezen járművek pusztán a főútvonalak helyett használják az értékes közterületeket, sok esetben torlódások elkerülésére, ezzel az egyébként szűk belvárosi utcákon torlódást, felesleges zaj- és levegőszennyezést okozva.

A változtatások

Az intézkedés lényege, hogy a szinte kizárólag egyirányú utcákból álló utcahálózatban az egyirányúság szakaszonkénti megfordításával a gépjárművel való átjárhatóság csökkenthető, az eredetileg egyirányban végigjárható utcák helyett tömbkerülésre van szükség a továbbhaladásra, ezzel akkora időveszteség érhető el, ami már nem teszi versenyképessé az itteni haladást a főúton való haladással szemben. A beavatkozás tervezése során alapelv volt, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető maradjon gépjárművel, és a térségbe való behaladási ponthoz közeli ponton (szomszédos párhuzamos utcában) lehetőség legyen elhagyni a területet. Az egyes belépési pontoktól bejárható hurkok egymással is kapcsolatban maradnak, így átjárható marad a terület, azonban célszerű a célponthoz legközelebbi, ahhoz megfelelő belépési pontot választani. A terület nagy része a Tempo 30 besorolás alá kerül, ezzel csökkentve az általános sebességet.

A kerékpáros forgalomnak az átjárhatóság javítása a cél, a mintaprojekt keretében az egyirányú utcák kerékpárok számára két irányban való megnyitása is vizsgálat tárgyát képezi, amire a forgalom csökkenése ad lehetőséget. A területen gépjárművel való áthaladási lehetőségek szűkülése következtében arra lehet számítani, hogy a térségben jelentősen csökken a gépjárműforgalom, ezáltal az aktív közlekedési módok számára több terület áll majd rendelkezésre, javul a közlekedésbiztonság és csökken zaj-, valamint a levegőszennyezés mértéke.

Konkrét beavatkozások

1. Megfordul az utca egyirányúsága az alábbi utcákban:

  • Káldy Gyula utca: Paulay Ede utca és Király utca között a Király utca felé
  • Király utca: Holló utca és Kis Diófa utca között a Kisdiófa utca (Nagykörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
  • Kis Diófa utca: Király utca és a Dob utca között a Dob utca felé
  • Dob utca: Kis Diófa utca és Holló utca között a Holló utca (Kiskörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
  • Nyár utca: Dohány utca és Wesselényi utca között a Wesselényi utca felé
  • Nagy Diófa utca: Wesselényi utca és Dob utca között a Dob utca felé
  • Kazinczy utca: a Dohány utca és a Rákóczi út között a Rákóczi út felé

2. A közúti forgalomnak megfordul az utca egyirányúsága (a trolibusz és a kerékpár önálló sávon továbbra is haladhatnak a jelenlegi irányban)

  • Wesselényi utca: Nyár utca és Klauzál utca között a Klauzál utca (Nagykörút) felé
  • Dohány utca: Klauzál utca és Nyár utca között a Nyár utca (Kiskörút) felé

3. Korlátozott forgalmúvá válik:

  • Király utca: Rumbach Sebestyén utca melletti mélygarázs bejáratától a Károly körútig (csak az engedéllyel rendelkezők hajthatnak be)
  • Kazinczy utca: Király utca és Dohány utca között (csak a célforgalom hajthat be)

4. Zsákutcává válik:

  • az Asbóth utca a Király utca felől. Be- és kihajtás a Madách Imre út felől és felé lehetséges.

5. Sebességkorlátozás

Tempo30 zóna részévé válik az Andrássy út–Nagymező utca–Király utca–Erzsébet körút–Wesselényi utca–Károly körút–Bajcsy-Zsilinszky út által határolt terület, ezen útszakaszok nélkül. 30 kilométer/órás sebességkorlátozás hatálya alá kerül:

  • Wesselényi utca: Erzsébet körút és Károly körút között
  • Dohány utca: Károly körút és Erzsébet körút között
  • Nagy Diófa utca: Wesselényi utca és Dohány utca között
  • Nyár utca: Rákóczi út és Wesselényi utca között
  • Klauzál utca: Wesselényi utca és Rákóczi út között
  • Akácfa utca: Rákóczi út és Wesselényi utca között

7. Megszűnik a parkolási lehetőség, ezáltal bővül a szabad közterületek mérete

  • Dob utca: Carl Lutz-emlékhely és Kazinczy utca között
  • Wesselényi utca: Klauzál utca és Nyár utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
  • Dohány utca: Nyár utca és Klauzál utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
  • Kazinczy utca: Király utca és Dohány utca között a korlátozott behajtás miatt
  • Király utca: Rumbach Sebestyén utca és Károly körút között a korlátozott behajtás miatt
  • Asbóth utca: Madách Imre tér és Király utca között a jelenlegi menetirány szerinti bal oldalon, valamint a Király utcai torkolatban a jobb oldalon is

Erre a két projektre is igaz, várják a lakosság észrevételeit, a kérdőíveket itt lehet kitölteni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek