Elhunyt az egykori légügyi főigazgató

iho   ·   2013.08.22. 14:43

Életének 65. évében elhunyt dr. Németh Márton, a légügyi hatóság egykori vezetője.

1948. november 10-én született Nagykanizsán. Repülőmérnöki diplomáját Minszkben szerezte, majd ezt követően a műszaki doktori minősítését a Budapesti Műszaki Egyetemen védte meg. Egyetemi szakirányának megfelelően, elsősorban a repülőgépek hajtóműveivel foglalkozott behatóbban. Angol és orosz nyelvismerettel rendelkezet, írja róla a TTG hírlevele.

Az egyetem befejezése után mintegy tíz évig a Tököli repülőtér területén működő, többek között vadászrepülőgépek és katonai helikopterek nagyjavításával foglalkozó Pestvidéki Gépgyárban dolgozott fejlesztőmérnökként, ezt követően a Közlekedési Minisztérium Légügyi Főosztályára került.

1989-től az elsőfokú légügyi hatóság osztályvezetője, majd 1992-től igazgatója lett. Amikor 1995. november 30-án megjelent Magyarországon a légi közlekedésről szóló törvény, ezzel egy időben napirendre került az egységes, kétlépcsős rendszerben működő légügyi hatóság életre hívása és működtetése is. 1996. január elsejével kezdte meg működését az operatív elsőfokú tevékenységre szakosodott, a polgári repülés szakhatósági feladatait ellátó Légügyi Igazgatóság, melynek vezetésével a közlekedésért felelős miniszter dr. Németh Mártont bízta meg.

Miután hazánk ekkor csatlakozott a Közös Európai Hatósághoz (JAA - Joint Aviation Authorities), szakmai tevékenységével jelentős részt vállalt a harmonizációs folyamat sikeres lezárásában, és a teljes jogú JAA-tagság megszerzésében.

Dr. Németh Mártont 2002-től a Közlekedési Főfelügyeleten felállított másodfokú légügyi hatóság főosztályvezetőjévé nevezték ki. Repülőszakmai pályafutása utolsó állomásaként, 2006-tól nyugdíjazásáig nemzetközi misszió-vezetői feladatokat látott el Boszniában.

Érdeklődési köre alapvetően a műszaki tudományok felé irányult, s gyermekkorától kezdve, élete végéig épített repülőmodelleket, illetve maketteket. Dr. Németh Márton hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 11-én, szerdán 12.00-kor lesz a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.