Elpusztult 777-esek, lehangoló fejlemények

iho   ·   2015.06.08. 16:15
cim5

A Malaysia 777-esének lelövésével gyanúsítható személyek elleni eljárásról tárgyalt a holland külügyminiszter orosz partnerével Moszkvában, de a nyilatkozatából az derült ki, hogy a megbeszéléseknek nem volt eredménye.

Mint ismeretes, a Kelet-Ukrajna felett lelőtt repülőgép 298 áldozatának kétharmada holland állampolgár volt, a gép Amszterdamból indult pusztulással végződő útjára tavaly júliusban Kuala Lumpur felé. Az eddig nyilvánosságra hozott adatok, amelyeket a vizsgálatot végző nemzetközi testület közölt néhány hónappal ezelőtt, azt igazolták, hogy a gép egy föld–levegő légelhárító rakéta áldozata volt, és nem repülőgépről indított levegő–levegő rakétáé. Az, hogy a holland külügyminiszter már személyek felelősségre vonásáról beszélt, azt jelzi, hogy a nyomozás eléggé előrehaladott állapotban lehet.

Az orosz médiában azonban továbbra is kétféleképp hárítják az ukrán félre a felelősséget a gép pusztulásáért. Az egyik teória, ami változatlanul újra és újra felbukkan a sajtóban, hogy a 777-est egy ukrán Szu-25-ös lőtte le. A másik verzió elismeri, hogy a Malaysia utasszállítóját egy föld–levegő-rakéta pusztította el, de ezt az orosz fél szerint ukránok lőtték ki ukránok által ellenőrzött területről.

Az orosz külügyminiszter arról biztosította holland kollégáját, hogy Moszkva minden erejével hozzájárul a tettesek felkutatására és megbüntetésére kötelező ENSZ BT-határozat végrehajtásához, csak épp moszkvai álláspont szerint ez ukrajnai bűnösök felkutatását és megbüntetését jelentené.

A holland vezetésű vizsgálóbizottság októberben kell, hogy végleges jelentést tegyen az asztalra. Ugyanakkor a holland megfigyelők arra emlékeztetnek a külügyminiszteri találkozó kapcsán is, hogy az eset precedens nélküli, és a nemzetközi viszonyok között igen nehéz lesz külföldi személyeket holland bíróság elé állítani az ügyben.

Mindeközben tovább zajlik a kutatás, de a jelek szerint továbbra is eredmény nélkül, a tavalyi év másik nagy vesztesége, az ugyancsak a Malaysia flottájához tartozó 777-es eltűnése ügyében, amely Peking felé repülve tért le az útvonalról és feltételezhetően valahol az Indiai-óceán déli részén zuhant a vízbe.

A kutatásban résztvevő ausztrál hatóságok szerint az ausztrál kontinens partjainak magasságában az Indiai-óceánon végzett felderítés során 50 ezer négyzetkilométernyi területet vizsgáltak át a tenger fenekén, és a célterületet 120 ezer négyzetkilométernyire terjesztették ki.

Az ausztrál hatóságok azonban azt mondják, hogy a kutatási terület további növeléséről nem lehet szó, ha friss információk és eredmények nem mutatkoznak, akkor a – legalábbis ausztrál részről – a keresést lezárják.

Az esélyeket erősen csökkenti, hogy közben kezd beállni a téli rossz idő az Indiai-óceán érintett déli térségében, május végén emiatt a kutatást végző hajóknak vissza is kellett térniük a bázisukra. Az egyik, igen modern eszközökkel felszerelt hajóegység használatára kötött szerződés ráadásul hamarosan lejár, és a járműnek vissza kell térnie Szingapúrba.

Az ausztrálok egyrészt a kutatóegységek biztonsága, másrészt a hatalmas költségek miatt aggódnak. A tavaly március 8-án 227 utassal és 12 főnyi személyzettel a fedélzetén eltűnt  utasszállító felkutatására Canberra 40 millió dollárt különített el, és a kormány illetékese szerint ennél többet nem költhet a keresésre az ausztrál adófizetők pénzéből.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek