Eltűnhetnek a plakátok az utak mellől Szlovákiában

MTI   ·   2012.08.16. 15:48

A törvénymódosító javaslatot annak előterjesztője, Renáta Zmajkovicová házalelnök mutatta be a pozsonyi parlamentben tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A módosítás célja Zmajkovicová szerint a közúti közlekedés biztonságának javítása, valamint az is, hogy eltávolítsa a "vizuális szmogot" a közutak mellől. A közúti közlekedésről szóló törvényt módosító javaslat a reklámtáblák jövőbeni elhelyezésén kívül a már meglévő – sok esetben illegálisan kihelyezett – óriásplakátok eltávolításáról is rendelkezik.

Az új szabályozás megtiltaná a reklámtáblák kihelyezését a települések kültelki részén áthaladó közutaknál, és úgynevezett védelmi zónát hozna létre az utak mellett, amelynek 250 méteres körzetében tilossá válna a reklámfelületek elhelyezése. A már meglévő reklámtáblákat a kihelyezésükre vonatkozó engedély lejárta után, de legkésőbb az új szabályozás hatályba lépését követő két éven belül azok tulajdonosainak kellene eltávolítaniuk.

Mivel a javaslat egyelőre az ellenzék részéről sem ütközött ellenvetésbe, valamint tekintetbe véve, hogy a 150 fős szlovák parlamentben 83 mandátumos többséggel rendelkező Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) köreiből származó javaslatról van szó, szeptemberben annak jóváhagyására lehet számítani.
A szomszédos Csehországban februárban fogadtak el hasonló korlátozást.

Kapcsolódó hírek