Eltűnt 777-es: államok nélkül folytatni a kutatást?

Magánvállalkozások folytathatnák sikeresen, ami három kormány közös erőfeszítései ellenére eddig sikertelen maradt: megkeressék a három éve eltűnt Boeing 777-es roncsait, felszínre hozzák a rögzítőit, és kiderüljön végre, mi okozta a gép eltűnését az Indiai-óceán vizeiben, valahol Ausztrália partjaitól nyugatra. Mint beszámoltunk róla, a malajziai, az ausztrál és a kínai állami szervezetek által indított és finanszírozott kutatás nem járt eredménnyel, és idén januárban, az eltűnt gép 279 utasa rokonainak, elsősorban a kínaiaknak a heves tiltakozása ellenére – a tengeralatti felderítést lezárták.

A Malaysia 370-es járatának sorsát azonban közérdek lenne felderíteni, ezért kellene bekapcsolni a keresésbe paradox mód magánvállalkozásokat. Ez a javaslata egy ausztrál  egyetemi professzornak, aki más szakterületeinek kutatóira hivatkozva úgy véli, lehetnek annál fejlettebb és hatásosabban működő eszközök, mint amiket a három kormány által finanszírozott és sikertelen kutatás során használtak. Lehetne azokkal a cégekkel közös vállalkozást indítani, amelyek rendelkeznek ilyen technológiával, veti fel Luke Connelly, az Aviation Week által közreadott cikkében.

A másik fontos javaslata, hogy tegyék érdekeltté a kutatásban részt vállaló cégeket. Az a 150 millió dollár, amit a kormányok erre költöttek, megtetézhető lenne, ha egy, a kormányok, légiipari cégek, légitársaságok és más szervezetek által alapított konzorciumok egyfajta jutalékrendszert alakíthatnának ki a roncsokra és a rögzítők megtalálására. Például ha valamelyik „fekete dobozt” sikerülne a felszínre hozni (akár a repülési adatrögzítőt, akár a pilótafülke hangrögzítőjét), az legyen száz-száz millió dollárral honorálható. Vagyis lenne motiváció a további kereséshez, aminek eredményeképp végre kiderülne, mi történt a géppel, miért tért le útvonaláról még a Dél-Kínai-tenger felett, majd miért fordult vissza a Maláj-félsziget fölé, és végül miért repült tovább órákon keresztül déli irányba az Indiai-óceán fölött.

Mint erről korábban többször írtunk, vannak bőven teóriák, amelyek szerint a kutatás helyszínét eddig nem jelölték ki elég pontosan, vannak attól az „ívtől” északra olyan zónák, amelyek valószínűbb helyszínei lehettek a gép vízbe zuhanásának. Ugyanakkor elég szkeptikusak azok a szakértők, akik azt mondják,  ha a gép nagyon nagy erővel ütközött a víznek, akkor már nem remélhető, hogy épen maradt törzsrészeket találnak, a kisebb roncsdarabokat pedig már szerteszét vihették az áramlások. Másfelől az is kétséges, hogy vajon a rögzítők tartalma túlélte-e nemcsak a becsapódását, hanem a három évet az óceán fenekén, a vízben, a nagy nyomás alatt.

Mindeközben a gépét vesztett Malaysia lett az első megrendelője annak a rendszernek, amelynek az a lényege, hogy mostantól egyetlen utasszállító vagy cargogép se tűnhessen el nyomtalanul valahol a sarkvidéken vagy az óceánok övezeteiben.

A három jelentős cég, a SITAONAIR, az Aireon és a FlightAware által kidolgozott AIRCOM Flight Tracker, vagyis repülési nyomkövető a legfejlettebb jeladórendszer, az ADS-B (Automatic Dependent Surveillance-Broadcast) műholdakkal működtetett hálózatát használja, az automata jelzéseket vevő műholdak pedig lehetővé teszik, hogy ott is valós időben kövessenek nyomon minden gépet, ahol nincs radarfedettség. A megfelelő mennyiségű műhold pályára juttatása után az Aireon-rendszer 2018-ban lép működésbe, az első Iridium-szatellitet januárban állították pályára a SpaceX Falcon-hordozórakétája segítségével.

* * *