Eltűnt 777-es, megtalált rész: amit tudhatunk, és amit nem

A malajziai miniszterelnök áttörésnek nevezte a nemzeti légitársaság tavaly eltűnt utasszállítója egy darabjának megtalálását. Nagy valószínűséggel kimondható, a Reunion szigetén partra került flaperon valóban az MH370-es járatot teljesítő 777-esről származik. (A magyar sajtótermékek némelyike viszont a malajziai miniszterelnökön is bőven túltett, amikor az eltűnt gép megtalálását jelentette főcímben...)

A kétméteres szárnymechanizáció-darab megtalálása utáni első napok elteltével azonban a szaksajtóban egyre inkább az a kérdés uralkodik, közelebb kerülnek-e a vizsgálók ezzel a rejtély megoldásához, illetve egyáltalán ahhoz, hogy magát a gépet, illetve roncsainak nagy részét, esetleg az adat- és hangrögzítőt megtalálják. És ismét többen állapítják meg, ha sikerülne is mindez, és ha a rögzítőket felszínre hozzák, akkor sem biztos, hogy minden fontos kérdést meg lehet válaszolni.

Kétségtelen: valóban nagyon fontos, hogy a gép darabja az Indiai-óceán valamelyik partvidékén bukkant elő, hiszen a hét órára elég üzemanyag az útvonaltól való letérés pillanatától több ezer kilométer lerepülését tette lehetővé, elméletileg bármelyik irányba. Ez táplálta azokat a feltételezéseket, hogy a 777-est valamiféle összeesküvés keretében mondjuk Kazahsztánba, Pakisztánba, netán Diego Garciára repülték volna valamiféle elrablók. Nem, a flaperon Reunion partjainál azt jelenti, egyfelől a gép valóban lezuhant, összetört, nem érhetett el egyben valamilyen félreeső repülőtérre, másfelől valóban az Indiai-óceánba zuhant.

De az Indiai-óceán hatalmas. A tény, hogy a gépnek ez a része – és esetleg más darabok is – az Afrika partjai közelében, pontosabban Madagaszkár szigetétől még keletebbre fekvő Reunion partjaira sodródtak, egyes források szerint erősen összezavarhatja a képet arról, ennek az irgalmatlan víztükörnek melyik zónájában kell valójában kutatni a 777-es után. Ez azért is fontos kérdés, mert időjárási szempontból a déli féltekén legrosszabb hónapok elteltével épp mostanság kellene újraindítani a keresést a korábban kijelölt, több mint százezer négyzetkilométeres (Magyarországnál tehát valamivel nagyobb) övezetben, Ausztrália partjaitól nyugatra. Az ausztrál hatóságok szerint továbbra is ott kell folytatni a tengerfenék átvizsgálását, ahol tavaly ősszel elkezdték: a reunioni flaperon sodródása magyarázható, modellezhető a jelenlegi kutatási helyszín felől is.

Az ausztrál hatóság közlése szerint ugyanakkor a reunioni partokon talált sok más törmelék, roncsdarab, amit az első darab megtalálása után felfedeztek, és a fékszárny-rész megtalálása után összeszedtek, valójában nem köthető az eltűnt géphez. Magát a flaperont a francia hatóságok vizsgálják, talán már ezen a héten megtörténhet a száz százalékos biztonsággal megalapozott bejelentés az eredetéről. De a számítógépes modell azt is sugallja, azért is lesz nehéz a további kutatás, mert ha a flaperon elsodródott, a roncsdarabok ezrei sodródhattak el ugyanúgy, nagyságuknál és az adott áramlások és szelek szerint szerte az Indiai-óceán déli térségében.

Tudjuk, hogy a gép utolsó bejelentkezése után a 777-esnek nemcsak a rádiókommunikációja szűnt meg, hanem leállt a transzpondere (válaszjeladója) is, ugyancsak nem működött onnantól a gép állapotáról automatikusan adatokat közvetítő rendszer (ACARS). Az elsődleges vizsgálatot végző malajziai hatóságok kimondták, mindezeknek a működése „szándékos” behatás következtében szűnt meg.

Amennyiben meg is találják a „fekete dobozokat”, ha valaki szándékosan lekapcsolta a transzpondert és az ACARS-t, megszüntethette ezeknek a rögzítőknek a működését is, vagyis még ha meg is találják és viszonylag sértetlen állapotban felszínre is hozzák a pilótafülke hangrögzítőjét és a repülési adatrögzítőt, akkor sem biztos, hogy bármit találnak rajta, ami éppenséggel a kritikus pillanat, a rádiókapcsolat megszakadása és az útvonalról való letérés utáni órákról adna információkat.

A gép roncsainak megtalálása és felszínre hozása után talán egyvalamit viszonylag biztosan kideríthetnek a vizsgálók, azt, hogyan történt a gép végső pusztulása. Annyit ugyanis talán ki lehet következtetni a roncsolódásokból, hogy a gép nagy magasságból nagy sebességgel zuhant-e a vízbe, miután a hajtóművek elfogyasztották az utolsó cseppnyi kerozint – vagy valaki megpróbált vízre szállni a géppel. Ugyancsak kereshetnek a vizsgálók égésnyomokat, valamiféle robbanás vagy mechanikai behatás nyomait. Az utaskabin maradványai elárulhatják, be voltak-e kötve az utasok az utolsó pillanatokban, illetve hogy az oxigénmaszkok kiestek-e. Mindez értékes információkat szolgáltat, de nem biztos, hogy az MH370-es járat pusztulásának igazi okára valaha is fény derül.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!