Embraer-ünnep: forgalomba áll az 1500. E-Jet

iho   ·   2018.12.20. 11:15
cim

Az Alaska csoporthoz tartozó Horizon Air vehette át E175-ös regionális utasszállítóját, ami történetesen az ezerötszázadik E-Jet a brazil gyártótól. A gép tizenkét első osztályú, tizenkét prémium-economy és ötvenkét „sima” economy üléssel kerül az Egyesült Államok északnyugati területein tevékenykedő társaság flottájába, még 2019-ben is bővül az E-géppark négy példánnyal, a teljes E175-ös flotta a társaság színeiben huszonhat példányt számlál majd.

A gyártó és az üzemeltető szokásos dicsérő szavai mögött a típus valóságos sikere húzódik, amit maga a puszta szám is igazol, és olyan faktorokat emlegetnek mögötte, mint a „nagy” keskenytörzsűekkel összemérhető kényelem és szórakoztató rendszer, ami persze nem feltétlenül csak a típuson múlik, legalább annyira a használó légitársaság elképzelésein. De az igazi „trükk” egy kiterjedt gépcsalád megteremtése, amely 70-től 130, sőt, a legnagyobb és legújabb vltozatban akár 150 utasig négyféle kapacitásban kínálja az altípusokat.

A 75 körüli ülésszámú regionálisok tekintetében az E175-ösök az észak-amerikai piac nyolcvan százalékát birtokolják 435 géppel, miközben az Embraer típusai egyértelmű piacvezetők globálisan is, szemben a már-már kifutófélben lévő, legalábbis nem túl nagy rendelésállományt felmutató kanadai CRJ-gépcsaláddal.

Az E-Jet flotta, olvasható a gyártó közleményében, túljutott a 25 millió repült órán, a gépek átlagos megbízhatósága 99,9 százalékos. Az Embraer ezeknek a kéthajtóműveseknek az esetében is követte a trendet, vagyis teljesen új típus helyett egy alaposan átdolgozott, új hajtóművekkel modernizált variánst dobott piacra. Az E2 sorozat egyébként rádásul új szárnyakat is kapott, a legkisebb 170-es kategóriát elhagyták, tehát ez a sorozat az E175-ös E2-essel kezdődik, föl egészen az E195-E2-ig, és ezzel az Embraer tulajdonképp „belenyújtózkodott” a nagy keskenytörzsű gyártók, az Airbus és a Boeing legkisebb gépeinek piacába is.

Ami ebben a szegmensben történik, az közben a legkomolyabb átrendeződések terepe, hiszen a Bombardier CSeries-sorozatának gyártása immár Airbus A220-as néven az európai óriáscéggel közös vállalkozásban történik, miközben előrehaladott az Embraer és a Boeing társulása is. Az elmúlt hetekben egy bírósági ítélet lefújta a Boeing beruházását a brazil cégbe, egy felsőbb szintű következő ítélet viszont zöldre állította a jelzést.

Mindeközben az elmúlt hónapok adatai a regionális utasszállítók iránti igény mérséklődéséről tanúskodnak. Az Embraernek ezzel együtt több mint négyszáz gép legyártására van a továbbiakban érvényes szerződése, közülük 255 körüli az E2-es, sőt, a napokban is befutott egy új rendelés a brazil Azul részéről hszonegy E2-esre, miközben a társaság jelenleg a flottájában hatvanhárom Embraert repültet.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.