Emirates-örömök: ötvenedik 380, plusz százötven új 777-es

iho   ·   2014.07.11. 11:15
cim

Az Emirates kiegyensúlyozott flottapolitikájára jellemző, hogy két napon belül két fontos esemény is történt a gépparkja kapcsán, az egyik az európai, a másik a tengerentúli gyártóhoz köthető. Ráadásul két olyan típusról van szó, amelynek az Emirates a legnagyobb üzemeltetője.

Az óriási, kétszintes Airbus A380-asokból a cég átvehette az ötvenedik példányt. Az ünnepségen Tim Clark, a légitársaság elnöke kiemelte: az Emirates fantasztikus növekedést mutatott fel az elmúlt négy év során, egy közepes légitársaság teljes flottájának megfelelő bővítéssel, mindeközben magas telítettség és profitképesség jellemezte a működését, és bizonyította az üzleti modell életképességét, amit Clark úgy fogalmazott meg, hogy Dubajon keresztül a világnak csak minden várospárja elérhetővé vált.

Az A380-assal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a gépek magas kihasználtsággal repülnek, bárhová is vezetnek a járatok. A típus nagyban segítette a légitársaságot a fő útvonalak gazdaságos kiszolgálásában, olyan repülőterekre, amelyek „slot-érzékenyek”, magyarán elég zsúfoltak ahhoz, hogy nehezen lehessen hozzájutni újabb leszállási engedélyhez. „Az új fedélzeti koncepció pedig újraértelmezte a repülési élményt” – tette hozzá az elnök, és azt is megemlítette, hogy a 380-as flotta bővítése folyik tovább, 2017 végére már kb. 90 óriásgép repüli a meglévő és az új járatokat.

John Leahy, az Airbus eladási főnöke azt hangsúlyozta, hogy az A380-as mind az utasszállítás bővítése, mind a javuló load-factor, mind a növekvő piaci részesedés tekintetében kielégíti a társaságok igényeit. Az ötvenedik Emirates-gép átadása bizonyítja a típus profittermelő képességét, mondta a gyártó képviselője. Egyébként az A380-as eddig 11 légitársaságnál állt szolgálatba, az átadott gépek száma 135, további 189 megrendelt gépet várnak a légitársaságok.

A Boeing egy nappal korábban jelentette be, hogy véglegesítették  a szerződést az Emirates vezetőivel nem kevesebb mint 150 szélestörzsű kéthajtóműves 777X leszállítására. Mint ismeretes, a jólismert és népszerű típus továbbfejlesztésének programját a tavalyi Dubai Airshow alkalmával indították el, és az Emirates már akkor bejelentette szándékát 150 példány megvásárlására, 56 milliárd dollár értékben. A szerződés ugyancsak tartalmaz opciós lekötést további 50 gépre, ami az üzletkötés teljes értékét 75 milliárdra emeli.

Ezzel a típussal kapcsolatban Tim Clark Emirates-elnök elmondta, hogy jelenleg 138 ilyen gépet üzemeltet a társaság, a 777-es rendelései száma pedig a korábbi, még le nem szállított példányokkal együtt összesen már 208-ra emelkedett. A 777X különlegesen nagy üzemeltetési rugalmasságot biztosít a társaságnak a hatótávolság, a növelt utaskapacitás és a hatékony üzemanyagfelhasználás révén, emelte ki az elnök.

Ray Conner, a Boeing polgári gépekkel foglalkozó divíziójának elnöke azt mondta, hogy a felhasználok igényei alapján kialakított változat az új hajtóművekkel, teljesen új kompozit szárnyakkal különleges értéket képvisel a teljesítmény, a hatékonyság és a megbízhatóság terén az Emirates, és a többi, a típust már megrendelő társaság számára.

A gép a jelenleg piacon lévő legmodernebb hajtóművet, a General Electric GE9X típust használja majd, nagyobb lesz a fesztávolsága, de hordozó-stílusban felhajtható szárnyvégei révén a 777-es jelenlegi reptéri kiszolgáló kategóriájába is belefér majd.

Két változatban készül, a rövdebb 8X és a hosszabb 9X kialakításban, az Emirates 150 gépéből 115 lesz a nagyobb változat. A modernizált típust 2017-ben kezdik gyártani és 2020-tól tervezik átadni a megrendelőknek: szélestörzsű gépek esetében szokatlanul nagy tételben vásároltak a módosított típusból, a teljes lista eddig vagy fél évvel a program meghirdetése után több mint 300 gépet tartalmaz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek