Épül a leghosszabb 787: több utas, rövidebb vonalak

iho   ·   2016.03.17. 08:45
cim3

A kompozit-építésű Dreamliner leghosszabb törzsű változata, a 787-10-es első törzselemeit a Kawasaki Heavy Industries gyáregységében kezdték összeszerelni, két héttel korábban az ütemtervhez képest. A gép végszerelése a dél-karolinai South Charlestonban működő soron történik majd.

A 10-es variáns a most gyártásban lévő kisebb 9-essel 95 százalékban egyezik, a gép a tervek szerint 2017-ben repül először és 2018-ban áll majd szolgálatba, egészen pontosan öt méter huszonhét centivel lesz hosszabb, mint a 9-es, vagyis ez a leghosszabb változat 68,3 méter hosszú lesz. Ami azt jelenti, negyvennel több utast, 330-at vihet kétosztályos konfigurációban, viszont a maximális felszállósúlya megegyezik a 9-essel.

A leghosszabb Dreamliner fantáziarajzon

Vagyis ez a gép rövidebb hatótávolságú, de nagyobb forgalmú vonalakon repül majd, mint a 9-es változat, például kínai belföldi járatokat teljesíthet, illetve a Közel-Keletről Európába és Ázsiába repülhet a gyártó szerint tíz százalékkal gazdaságosabban, mint a versenytárs. A Boeing szerint a gép a csökkentett hatótávolság, „csak” 11 ezer 910 kilométer ellenére a kéthajtóművesek jelenlegi vonalainak így is a kilencven százalékát képes berepülni.

A versenytárs pedig nem más, mint az Airbus A350-esének mostani 900-as változata, vagyis a legkisebb XWB (miután feltehetően az eredetileg legkisebb 800-asról már lemondott a gyártó – és a megrendelők többsége is). A konkurenciaharc legfontosabb tétje az Emirates megrendelése: a döntést az idén hozza meg majd a légitársaság, de ez ügyben Tim Clark elnök-vezérigazgató igen kemény feltételt támasztott a Boeing felé.

Az első törzsrészek a Kawasakinál

A 787-10-es hajtóművei, a GEnx-1B illetve a Rolls-Royce Trent 1000 76 ezer fontnyi maximális tolóerővel rendelkeznek, a 350-900 Trent XWB hajtóműve 84 ezret tud, és Clark attól tart, hogy a 787-es kisebb teljesítményű hajtóművei nem rendelkeznek elég tolóerővel ahhoz, hogy Dubaiból a legforróbb nyári napokon maximális terheléssel szálljanak fel. Egyébként a Boeing a 10-es Dreamliner programjával saját korábbi típusának is teremtett konkurenciát, a 777-200-asnak, de ugyanúgy komoly ellenfele lehet a 330-asoknak és azok a társaságok is gondolkodhatnak a típusban, amelyek a következő években végleg kisorolják a négyhajtóműves, tehát eleve gazdaságtalanabb 340-eseket a flottájukból.

Az altípusra a Boeing közleménye szerint jelenleg 153 fix rendelés él (érdekes mód a rendeléstáblázatban ennél több, 162 gép szerepel), vagyis nagyon nem kell tartania a gyártónak attól, hogy nem lesz gazdaságos a program. Ugyanakkor az Emirates döntése nyilván hatalmasan megnövelné nemcsak az eladott darabszámot, hanem más társaságok érdeklődését is a 10-es iránt.

Ilyen lesz a 10-es az EVA színeiben

A változat legutóbbi sikere egyébként a tajvani EVA Airways huszonnégy gépes megrendelése volt, a vevők között van az Air France/KLM csoport, a British, az Etihad, utóbbi harminc gépre tart igényt, csakúgy, mint a Singapore Airlines, a nagy amerikai társaságok közül pedig a United szerepel a listán huszonhárom géppel.

Egyes hírek szerint a United gyorsabb ütemben szeretné a 787-eseit átvenni és forgalomba állítani, de ez csak azon az áron sikerülhet, hogy a 787-10-es rendelései egy részét 9-esre konvertálja, lehet, hogy épp ez adja a különbséget a rendelési lista számai között. Érdekes, hogy az egyik légitársaság, amely szorgalmazta a leghosszabb Dreamliner programját a Qantas volt, de az ausztrál cég egyelőre nem szerepel a megrendelők között.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek