Érdekli az Aranyvonat? Itt egy remek pályázati lehetőség!

iho/vasút   ·   2019.01.06. 13:45
aranyvonat1938_0
A pályázat beküldési határideje: 2019. április 30.

1938-ban országos ünnepségekkel emlékeztek meg Szent István halálának 900. évfordulójáról. A Szent István emlékévhez kapcsolódva rendezték meg a budapesti Eucharisztikus Kongresszust, amelyet számtalan további rendezvény és megemlékezés követett. Ezek közül országos jelentősége miatt is kiemelkedik Szent István ereklyéjének, a Szent Jobbnak az országjárása.

A rendezvénysorozat komoly előkészületek után 1938. május 31-én az ereklye esztergomi útjával vette kezdetét. A Szent Jobbnak egy különleges a magyar szentek alakjaival díszített vagont készítettek, amely különvonatként – a köznyelvben Aranyvonat – vitte el az ereklyét az ország különböző településeire, ahol ünnepélyes külsőségek közepette fogadták, bizonyos helyeken közszemlére tették, illetve szentmisét tartottak a tiszteletére, ugyanakkor az áthaladó szerelvényt a kisebb településeken is feldíszített állomások és tisztelgés fogadta. Az országjárás során a Szent Jobbot Mészáros János érseki helytartó, a Szent Jobb őre kísérte, de több utazáson Angelo Rotta pápai nuncius, illetve Serédi Jusztinián hercegprímás is részt vett.

1938. május 31. és 1938. július 7. között a Szent Jobb több körutat téve az alábbi településeken állt meg hosszabb időre:

  • Esztergom;
  • Székesfehérvár;
  • Kaposvár–Zalaegerszeg–Nagykanizsa–Pécs–Bátaszék–Baja–Szekszárd;
  • Vác;
  • Győr–Hegyeshalom–Pápa–Szombathely–Sopron;
  • Kiskőrös–Kalocsa–Kiskunhalas–Kiskunmajsa–Kiskunfélegyháza–Szeged–Hódmezővásárhely–Kecskemét;
  • Cegléd–Abony–Szolnok–Békéscsaba–Gyula–Szajol–Püspökladány–Debrecen–Nyíregyháza–Füzesabony–Mezőkövesd–Eger–Gyöngyös–Hatvan.

1939. április 29. és május 13. között a Szent Jobb három újabb körutat tett ezúttal a Dunántúlon át felvidéki, észak-magyarországi és kárpátaljai településekre:

  • Albertfalva–Martonvásár–Velence–Dinnyés–Székesfehérvár–Várpalota–Veszprém–Pannonhalma–Győr–Komárom–Érsekújvár–Bánkeszi–Léva;
  • Vác–Ipolyság–Balassagyarmat–Losonc–Rimaszombat–Rozsnyó–Tornalja–Rimaszécs–Pásztó–Hatvan–Aszód–Gödöllő;
  • Miskolc–Sárospatak–Sátoraljaújhely–Perbenyik–Csap–Ungvár–Munkács–Beregszász.

A Szent Jobb és az Aranyvonat utolsó útján 1942-ben a Szent László Hét rendezvényei keretében Nagyváradra látogatott, visszaútján több települést érintett:

  • Nagyvárad–Biharpüspöki–Biharkeresztes–Berettyóújfalu–Sáp–Báránd–Püspökladány.
Pályázni lehet

A Szent Jobb, illetve az Aranyvonat helyi fogadását, eseményeit, illetve azok előkészületeit és visszhangját bemutató eredeti anyaggyűjtésen alapuló dolgozatokkal, amelyek

  • kiterjednek egy-egy település vagy megye, illetve egyházmegye eseményeinek bemutatására;
  • támaszkodnak közgyűjteményekben (levéltár, múzeum, könyvtár) fellelhető, valamint magánkézben lévő emlékekre;
  • felhasználnak nyomtatott (szórólap, plakát, képeslap, sajtó stb.), írott és képi forrásokat.
Pályázati feltételek
  • A pályázaton nem vehetnek részt, akik közgyűjtemények (múzeumok, könyvtárak vagy levéltárak), illetve történelemmel foglalkozó tudományos intézetek munkatársai és olyan oktatók, akik a történelem valamely korszakával hivatásszerűen foglalkoznak.
  • A pályázat minimális terjedelme 15 gépelt oldal (30 000 leütés). A pályázatot a felhasznált források jegyzékével és hivatkozási jegyzetekkel (lásd lábjegyzet vagy végjegyzet) kell ellátni és mellékletekkel (fénykép- és dokumentummásolatok, beszédek és újságcikkek teljes leiratai, szóbeli visszaemlékezés(ek) hangfelvételének írott változata(i) stb.) egészíthetők ki, amelyek azonban a terjedelembe nem számítanak bele.
  • A pályázatra olyan munkák küldhetők be, amelyek helyszíni gyűjtéseken, történeti, egyházi és állami levéltári forrásokon és könyvtári kutatásokon, szemtanúk visszaemlékezésein alapuló eredeti ismeretanyagot tartalmaznak.
  • A pályázatra nem adható be megjelent vagy kiadás alatt álló, más országos pályázaton szerepelt, illetve ott helyezést elért dolgozat.
  • Összefüggő munkát részenként nem lehet beadni. A hangszalagon vagy digitális eszközökön rögzített anyagokat írásban is be kell adni.
  • A pályázatra mindkét kategóriában beküldhetők egyéni, társszerzős, illetve csoportos munkák. Egy pályázó több pályamunkát is beküldhet.
  • A határidő után érkezett pályamunkákat nem tudják elfogadni.
Pályadíjak
  • I. díj: 150 000 Ft
  • II. díj: 100 000 Ft
  • III. díj: 50 000 Ft.

A díjazásban nem részesült, de színvonalas dolgozatokat a bírálóbizottság tárgyjutalomban vagy dicséretben részesíti.

Nyilvános eredményhirdetés 2019 júniusában ünnepi díjátadó keretében, illetve a Honismeret 2019/3. számában, valamint a Honismereti Szövetség és a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján.

Egyéb tudnivalók
  • A pályázat jeligés. A pályázó külön borítékban közölje nevét, pontos címét, telefonszámát, e-mail címét, az életkorát és foglalkozását. A borítékon és a pályázat címoldalán is kérjük feltüntetni a JELIGÉT.
  • A pályázatot egy példányban kérjük beküldeni és nem szükséges beköttetni.
  • A dolgozat beérkezéséről csak megcímzett és felbélyegzett válaszboríték esetén tudunk értesítést küldeni.
  • A pályázat eredményéről írásbeli értesítést csak a díjazottak kapnak.
  • A díjak odaítéléséről szakmai zsűri dönt, a pályamunkákról készült bírálatok nem publikusak, lektori véleményként nem használhatóak.
  • Ha a díjazott pályamunka később nyomtatásban megjelenik, a szerző köteles feltüntetni azt, hogy a dolgozat részt vett a Honismereti Szövetség és a Magyar Nemzeti Múzeum 2019. évi Szent István király kultusza a XX. században című pályázatán.
  • A beérkezett pályázatokat a Honismereti Szövetség a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Adattárában helyezi el.
  • A pályázattal kapcsolatban információt kérhetnek a 06 1 327-77-61 telefonszámon, vagy a honismerettitkar@gmail.com e-mail címen Végső István országos titkártól.
  • A pályázatot az alábbi címre küldjék: Honismereti Szövetség 1370 Budapest, Pf. 364.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek