Érvényes a két Malév-leányvállalat megvásárlása

MTI   ·   2013.02.18. 18:30
bluenoses

A Fővárosi Törvényszék múlt szerdán hozott első fokú – még nem jogerős – ítéletével elutasította a Vnyesekonombank (VEB) keresetét, és megállapította, hogy szabályos volt a Malév két leányvállalatának, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által bonyolított értékesítési eljárása – közölte az MNV hétfőn.

A vagyonkezelő közleményében ismerteti: az MNV részben közvetlenül, részben egy leányvállalatán keresztül 2012 októberében a Malév felszámolójától megvásárolta a légitársaság két, földi kiszolgálást végző cégét, a Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt.-t és Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft.-t. A szerződés fontos részét képezte a cégekhez kapcsolódó követelések és kötelezettségek rendezett átvétele is, ami elengedhetetlen feltétele volt a cégek további működésének. Az MNV tőkerendezés útján biztosította a két megvásárolt cég további működését, a munkahelyek megtartását.

Az orosz Vnyesekonombank, mint a Malév kisebbségi tulajdonosa és egyben hitelezője a Fővárosi Törvényszéken megtámadta a szerződést, a vételár aránytalanságára és eljárási hibákra hivatkozva kérte a cégek átruházásának érvénytelenítésével az eredeti állapot helyreállítását. Az MNV Zrt. álláspontja szerint az értékesítési eljárás szabályos volt, és a szerződés mindenben megfelelt a piaci követelményeknek. A felperes jogszerűtlen igényének teljesítése lehetetlenné tette volna a két földi kiszolgáló cég további működését.

A Törvényszék a 2013. február 13-án hozott első fokú – még nem jogerős – ítéletével elutasította a Vnyesekonombank keresetét, és a bankot a perköltség viselésére kötelezte. Az ítélet megállapította, hogy a cégek kivásárlása, valamint a cégekhez kapcsolódó követelések és kötelezettségek rendezése egy komplex jogviszony keretében történt, ezt a komplex jogviszonyt csak együttesen, egységesen szabad vizsgálni. Nem volt jogszerű a felperes eljárása, amikor a szerződés egyes, általa kiválasztott elemeit próbálta meg vitatni. Az ítéletet még nem kézbesítették, ellene a kézbesítést követő 15 napon belül fellebbezésnek van helye – tartalmazza a közlemény.

Kapcsolódó hírek