Étkezőkocsira fel! A Balatonig legalább egy Start Burger biztos, hogy belefér!

iho/vasút   ·   2022.06.09. 09:00
00_uj_etkezo

A tavalyival megegyező járatszámmal és járatsűrűséggel közlekednek a részben már felújított étkezőkocsik a főszezonon kívül, az elő- és az utószezonban is a Balaton Intercity vonatokban, a déli parton, Keszthelyig. Az elő- és az utószezonban ez napi tizennégy, a főszezonban pedig napi tizenhat vonatot jelent.

Minden Balaton Intercity vonaton lehet a nyári főszezonban étkezőkocsiban utazni, amelyek közül kettőnek már frissen megújult a külső és belső arculata, valamint korszerű konyhatechnikai eszközökkel bővültek. Szeptemberig összesen négy felújított, komfortjavított étkezőkocsi áll forgalomba. A megújulás részeként a kocsik megkapják a legújabb külső és belső arculatot, modern vizuális fedélzeti utastájékoztatás épül ki, USB-töltőket szerelnek be, valamint teljesen megújul a konyhatechnika. Utóbbi során praktikusabb tárolófelületeket alakítottak ki, új sörcsapot, karos kávégépet, modernebb fagyasztókat, hűtőket és sütőt építettek be, valamint az elszívóberendezés hatásfoka is javult. Az étkező-bisztrókocsik utastere két részre oszlik: az éttermi részben öt négyfős és öt kétfős asztal található, tehát összesen harminc hellyel rendelkezik. A kocsik másik végében lévő bisztrórészben három box és egy bárpult található bárszékekkel, itt huszonegy fő tud leülni.

(fotó: MÁV)

A MÁV-Start frissíti kínálatát annak érdekében, hogy a törzsutasai is változatos menüsorral találkozzanak. A népszerű Start Burger, valamint a csapolt sörök maradnak, de a streetfood vonalat erősítve helyben kisütött, ízletes lepényeket is készítenek, lesz lángos snack és grillkolbász-tál is. Emellett a desszert- és az italkínálat is változik, többek között Balaton-koktéllal, fröccs- és long drink ajánlatokkal várják az utasokat a fedélzeten. Minden étkezőkocsinkban lehetőséget biztosít a vasúttársaság a bankkártyás fizetésre, Magyarország területén pedig valamennyi Szép-kártyát is lehet használni.

Várhatóan a főszezon kezdetétől, június 18-ától IC+-bisztrókocsik is közlekednek a Balaton északi partján, a Kék Hullám és Levendula Intercitykben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek