Európát kezdik elkerülni a világ légitársaságai?!

iho/repülés   ·   2012.07.17. 19:00
aea

Az Európai Légitársaságok Szövetségének félévi elemzése szerint egyre durvább az ellentmondás a növekvő forgalom és a romló pénzügyi eredmények között. Az első hat hónapban az AEA-tag légitársaságok nem kevesebb, mint hat millióval, 177,6 millióra növelték az utasszámot, ami 3,4 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévi adatot, utaskilométerben számolva még komolyabb az emelkedés, 5,5 százalék. A kapacitások kihasználása is két százalékponttal javult, 77,1-re. A tavalyi visszaeséshez képest, amit elsősorban az észak-afrikai felfordulás és a japán földrengés okozott, az idei forgalmi eredmények valóban igen bíztatóak.

Érdekes, hogy erősen nőtt az Európa és Dél-Amerika közötti légiforgalom, ami jelzi a másik térség erős fejlődését. Ugyanakkor komoly figyelmeztetés a gazdaság állapotára nézve, hogy ennek legérzékenyebb mutatója, a légi áruszállítás viszont majdnem 5 százalékkal esett vissza a tavalyi első félévhez képest.

Javulnak a forgalmi adatok, mégis nagyon nagy a veszteség

A jelentés megállapítja, hogy a forgalmi eredmények javulása egyre élesebb ellentétben áll a pénzügyi teljesítménnyel, az utasszám növekedése nem képes ellensúlyozni az üzemanyag- és egyéb üzemi költségeket. A piac az európai gazdasági nehézségek miatt egyszerűen nem képes magasabb tarifákat elfogadni, a légitársaságok profittermelő képessége és ezzel pénzügyi eredményessége is csökken.

A hordozók többsége újabb költségcsökkentő intézkedésekkel válaszol a kihívásokra, a kapacitást is a programokhoz igazítják, és az AEA szerint ennek a következő hónapokban láthatóvá válik majd az eredménye. Az is jó hír, hogy április óta csökkentek az üzemanyagárak, de az euró/dollár árfolyam alakulása ennek jó hatásait is képes megsemmisíteni.

Utas van bőven, de az utazóközönség nem hajlandó többet fizetni a jegyért

Az Európai Légitársaságok Szövetségének főtitkára elmondta: az AEA előrejelzése szerint a tagok adózás előtti vesztesége 2012-ben másfél milliárd euróra rúg majd. A légitársaságok saját erőfeszítésein túl szükség lenne működésük hátterének javítására is, hogy „megerősítsék pozícióikat a globális versenypályán, és felgyorsítsák hozzájárulásukat az európai gazdaság talpraállításához” – fogalmazott Athar Husain Khan, aki ezzel nyilván az uniós cégek számára hátrányos uniós szabályrendszerre utalt.

Mindezzel kapcsolatban veszélyes jelenségre hívja fel a figyelmet mindezzel kapcsolatban a légiközlekedési szaklap, az Air Transport World szerkesztőségi kommentárja. Aaron Karp egy legutóbbi IATA-jelentés konklúzióját idézi, miszerint az európai légiközlekedési szektor gyengeségeit tulajdonképp az okozza, hogy a föld más övezeteiben viszont „robosztus” a fejlődés. Ehhez képest Karp szerint a piacok is másképp viselkednek, és ez további súlyos hatással lehet az európai helyzetre, ugyanis az Európán túli légitársaságok egyre inkább kezdik kerülni a bajba került Európát.

Az európai központok is bajba kerülnek, ha az Európán kívüli társaságok Európán kívül keresnének átszállási pontokat

Többféle okból, például az év elején bevezetett európai széndioxidadó miatt egyre több hordozó próbálja áthelyezni átszállási csomópontjait Ázsiába vagy a Közel-Keletre. „Európába és Európából repülni kockázatos üzletté vált a világ légitársaságai számára” – olvasható az ATW kommentárjában.

Kapcsolódó hírek