Eurostar: közel tízmillió utas 2011-ben

iho/vasút   ·   2012.03.15. 17:48

A tavalyi volt az első olyan esztendő az Eurostar International életében, amikor már nem három államvasút közös leányvállalataként üzemelt, hanem önálló vasúttársaságként. Az elválás sikeresnek nevezhető, hiszen jegybevételük hat százalékkal növekedett és két százalékkal több utast szállítottak London és a kontinens két nagyvárosa, Brüsszel és Párizs között.

Nicolas Petrovic, az Eurostar elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy eredményeik sokkal jobbak is lehettek volna, ha nem szól közbe az európai pénzügyi válság. Az Eurostar utasainak jelentős része üzletember vagy politikus – ők három százalékkal kevesebben váltottak jegyet a Csalagúton áthaladó nagysebességű vonatokra 2010-hez képest. Fejlesztéseiknek és üzletpolitikájuknak tulajdonítja Petrovic, hogy a turisták számának jelentős emelkedésével végül pozitívba tudták fordítani a 2011-es teljesítménymérleget.

Utolsó konkurencia nélküli éveit élvezheti az Eurostar, 2013-ban már megérkezhetnek Londonba a Deutsche Bahn első nagysebességű vonatai<br>(fotó: Frédérick Jury, www.euro-photos-trains.com)

A 2012-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos vasúttársasága az Eurostar – konkurenciája egyelőre nincs a Csalagútban –, így gőzerővel készülnek a londoni kulturális- és sporteseményekre. Feltehetően 2012 végére eléri a vasúttársaság a bűvös 10 millió fős utasszámot. Kérdés, hogy hosszabb távon mennyit tudnak profitálni az olimpia adta lehetőségből.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Akkus tolatómozdonyokat venne a ZSSK

iho/vasút   ·   2026.11.06. 12:00

A szlovák kormány támogatását élvező beruházással koros járműveket váltanának ki, felkészülve az ETCS 2031-re kötelező használatára a fővonalakon. Mely mozdonyok jöhetnek szóba?