Ezentúl a Tiszán költsük el a pénzünket!

iho/hajózás   ·   2018.12.25. 09:00
canaldumidi_jacht_hajozas_turizmus_franciaorszag_kislid

Ha a vízi teherszállítás a Tiszán reménytelen ügy is, legalább nyaralóhajók hasíthassák a szőke folyó vizét – gondolta egy felelős döntéshozó, ennek eredményeképpen némi pénzátcsoportosításra is futotta a nagy évvégi pénzszórásban. 6,8 milliárd forintra saccolják a szükséges infrastruktúra költségeit, most csak négymilliárdot csoportosítottak át a „Magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtésével kapcsolatos program” megvalósításának folytatására, illetve befejezésére – derül ki a december 20-i Magyar Közlönyből. A 2019-es költségvetésből hárommilliárd forintot, a 2020-as büdzséből pedig egymilliárd forintot szán majd erre a célra a kormány.

A nyaralóhajó-program 2017-óta fut, először 4,6 milliárd forintot különítettek el, a mostani pénzügyi injekcióval tehát összesen már 8,6 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezzel az összeggel az állami tulajdonban lévő Mahart Zrt.-t kínálják meg. A Mahart másfélmilliárd forintot már el is költött egy közbeszerzésen, melyet a francia Constructions Nautiques Nicole S Yacht-társaság nyert meg. A közbeszerzés hajóbeszerzést és marketingtevékenységet foglal magában. A húsz hajót két részletben kell leszállítani, tízet a 2018-as költségvetés, tízet a 2019-es költségvetés terhére. A hajózási társaság összesen nyolc kétkabinos, négy háromkabinos, és nyolc négykabinos nyaralóhajót vásárolt. Így egy hajó átlagosan 75 millió forintba került. A tervezett hajóméreteket még egyszer megcsócsálva rájöhetünk, hogy nagyobbméretű motorcsónakokról van szó, melyet a köznyelv jachtnak nevez. Nem kell tehát attól tartani, hogy az Arosa Bella beékelődik majd a vezsenyi kanyarban, aztán se fel, se le...

A hajózáshoz kikötő is kell, sőt, ez kell csak igazán, több, mint jármű. A Bodrogra is kiterjedő fejlesztés eredményeképpen a Mahart december 20-án írt ki egy közbeszerzést 12 kikötő építésére, ezeket Sátoraljaújhely és Kisköre között kell elhelyezni, erre január 23-ig várják az ajánlatokat. A kikötők közül vélhetően a kiskörei lesz a legnagyobb, ahol 18 hajó is elfér majd. A kikötők, fogadóépület, téli tároló egy projekt szerves részeit képezik, egy üzemeltető fogja végezni az üzemeltetésüket – derül ki a tender leírásából.

Rég volt ennyi pénz a Mahart Zrt.-ben: 2017-ben például 934 ezer forint bevétel mellett 16 millió forintos veszteséggel zárt és egyetlen ember dolgozott a cégnél. Ez nem csoda, hiszen a személyszállítási, áruszállítási, kikötői tevékenységeket már korábban különböző önálló cégekbe szervezték át. A Mahart PassNave Személyhajózási Kft. például 1994. január 1-jén alakult, 2013. októberétől a cég többségi tulajdonosa ismét a magyar állam, tavaly négymilliárd forintos forgalom mellett 1,2 milliárd forint profitot értek el.

A Canal du Midi Dél-Franciaországban. Ezzel versenyez nyolcmilliárdért a Tisza!

A nyaralóhajók ügyét leginkább Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos karolta fel. A fitt Magyarországért felelős politikus 2017 végén beszélt arról, hogy reményei szerint 2019 nyarától indulhat meg a forgalom, egyelőre húsz hajóval, ám a kiépülő turisztikai attrakciók függvényében a jövőben akár 150–200 hajó is járhatja a Felső-Tiszát. A 4–14 személyes, maximum tíz kilométer per órás sebességre képes, szálláshelyként is szolgáló hajók jogosítvány nélkül lesznek bérelhetők. Tehát itt körülbelül arról lehet szó, mint ami Franciaország egyes részein már jól bejáratott turisztikai attrakció, például így lehet hajózni a Canal du Midin is. Igaz, ott egymást érik a műemlékek, a természeti látnivalók és a hajószemélyzet által üzemeltetett zsilipek, amik ennek az időtöltésnek különleges báját adják. Kérdés, hogy a túlnyomóan galériaerdőket és a gátakon túl egy-egy templomtornyot felmutató Tiszában van-e ennyi potenciál. Ami biztosan van, azt már mindenki kipróbálta egy-egy Tokajtól Szegedig tartó hagyományos kenuzás során.

A fejlesztés elsősorban aligha a magyar, hanem inkább a külföldi utazóközönséget célozza meg. Külföldi példák alapján egy hajó kibérlése piaci alapon legalább 400-500 ezer forintba kerül hetente. Ez alapján biztosan lehetünk benne, hogy a tiszai kenuzásnak továbbra sem fog bealkonyulni. Kérdés, hogy aki ennyi pénzt szán egy hetes hajóútra, az ezt a Tiszán költi-e el, vagy inkább hozzáadja még az utazás kisebb költségét és Franciaországban, vagy Hollandiában hajózik egy hetet.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Áprilistól augusztusig Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV

GYSEV/iho   ·   2024.04.13. 12:00

A vasúttársaság Sopron és Nezsider között elsősorban turisztikai céllal indított járatainak az a célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj magyar és osztrák oldalának településeit, látnivalóit.