Ezer E-Jet: a brazil sikertörténet

iho   ·   2013.09.17. 17:45
cim

Megszületett és felhasználójához került az ezredik E-jet: az „E” egyaránt utal a gyártó Embraer nevére és az „electric” jelzőre, vagyis a gépcsalád részleges fly-by-wire vezérlésére, modern elektronikájára. A brazil cég több mint száz légitársaságnak adott el utasszállító regionális gépeket, a legkorábbi változatok még légcsavaros-gázturbinás típusok voltak, majd következett a farokhajtóműves ERJ-sorozat a 37–50 utast szállító kategóriában, végül a 2004 óta szolgálatban álló 70–124 üléses E-jetek az E170-estől az E195-ig. Ezek már szárny alatti hajtóművel repülő gépek, amelyeknek legnagyobb altípusai „átlógnak” a keskenytörzsű középhatótávolságú utasszállítók csoportjába, ahol a Boeing és az Airbus az uralkodó, de ahová épp most jelentkezik be az új kanadai gyártmány, a CSeries is.

Az ezredik E-jet átadása

Az E-sorozat azonban a kanadai versenytársnál hamarabb betöltötte azt az űrt, amit a légitársaságok azáltal hagytak, hogy elfordultak a 737-es és a 320-as gépcsalád legkisebb tagjaitól. Ezek – a 737-600-as és az A318-as – egy ülésre eső üzemeltetési költségei attól váltak aránytalanul magasabbakká, hogy ugyanazt a hajtóművet használják, mint a 120–150 személyes vagy annál nagyobb keskenytörzsűek, de jóval kevesebb fizető utassal a fedélzeten.

Az E-család a General Electric CF34-8-as, illetve most már a modernebb 10E hajtóművekkel szerelt, és a legkisebb változatának is van olyan Advanced Range kiadása, amely teljes terheléssel komoly közepes hosszúságú, 3800 kilométeres útvonalakat képes berepülni, a nagyobb 190-es és 195-ös pedig közelíti a négy és félezer kilométert. Kedvező a Mach 0,82-es utazósebesség is. A gépcsalád tagjai 95 százalékban megegyeznek egymással, ami a különféle verziók között nagyon egyszerűvé teszi az átjárást mind a személyzet képzését, mind a karbantartást, üzemeltetést illetően.

Az első példány a gépcsaládból a LOT flottájába került

2004-ben az első E-Jetet a lengyel LOT állította szolgálatba, az ötszázadik példány az Air France flottájába került, az ezrediket az AMR-csoport regionális légitársasága, a Republic/American Eagle vehette át néhány nappal ezelőtt.

A brazil gyártó nyáron, a párizsi repülőszalonon jelentette be, hogy felveszi a kesztyűt a nagy ellenfelekkel, és hasonló útra tér, mint a Boeing és az Airbus: a sikeres gyártmányt új hatóművekkel némiképp újratervezi, hogy még gazdaságosabb változatokat küldjön a piacra E-175-E2-től 195-E2-ig, valamelyest fel is nagyítva a gépcsaládot a 80-tól 144 ülésig terjedő kategóriába.

A jövendő hosszabbb törzsű E-Jetek közvetlen versenytársai lesznek a Boeing és az Airbus egyfolyosós gépeinek

Vagyis a brazilok abban is követik az európai és amerikai példát, hogy elhagyják a család legkisebb, 170-es tagját, ugyanakkor a gépeket új szárnyakkal és hajtóművekkel szerelik fel, azzal a P&W GTF típussal, amivel a vetélytársak közül a most repülni kezdő CSeries és az A320neo-család dolgozik (utóbbinak lesz más választható hajtóműve is).

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek