Ezer kilométernél is több kerékpárút épülhet ki

MTI/iho   ·   2016.03.30. 13:10

Mintegy 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon az elmúlt hét-nyolc évben, ebből 2010 után 580 kilométer, és a terv az, hogy a következő években ezer kilométernél is több kerékpárút épül - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán. Az építésre száztíz milliárd forintot érhetnek el a megyék és a megyei jogú városok a meglévő innovációs programok segítségével. A "Kerékpárral 7 határon át" program keretében összesen tizenötmillió forint támogatás nyerhető el, amelyből harminc szemléletformáló rendezvényt kíván támogatni a tárca. Települési önkormányzatok, önkormányzati tulajdonban álló intézmények, civil egyesületek és non-profit vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A tavalyi 5,3 millió forint vissza nem térítendő forrásból a támogatottak kilenc rendezvényt szerveztek, amelyeken több mint ezernégyszázan kerékpároztak. A fejlesztési tárca szerdai tájékoztatása szerint a támogatási lehetőség a környezettudatos szemléletet erősítő, határokon átnyúló kerékpáros programok megvalósítását segíti. A túrák a környezetbarát, egészséges és biztonságos kerékpáros közlekedés népszerűsítése mellett a szomszédos országokkal fenntartott kulturális, társadalmi és idegenforgalmi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A programsorozat lehetőséget biztosít a határ menti régiókban már kiépült kerékpáros útvonalak megismertetésére, a csoportos kerékpározás kultúrájának terjesztésére.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.