Ezért újították föl a solti vasúti átjárót

iho/vasút   ·   2016.09.21. 08:45
soltiatjaro0

A MÁV közleményét szó szerint közöljük.

„A 151-es számú, Kunszentmiklós-Tass–Dunapataj vasútvonalon 2007-től a személyszállítás szünetel, de a hálózati üzletszabályzatban a tehervonati közlekedés engedélyezett Kunszentmiklós-Tass és Solt állomások között, így bármely magán árufuvarozó vasútvállalat bármikor menetvonalat rendelhet erre a vonalszakaszra a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft-től. Az elmúlt években például többször is előfordult, hogy személyszállítás szempontjából szüneteltetett vonalon jelentős teherszállítási igény vetődött fel. Emellett a MÁV vasúti pályafenntartó és gyomirtó szerelvényekkel havonta többször közlekedik Solton át.

A szintbeli keresztezésen a közúti forgalom biztonságos áthaladásának biztosítása – a vasúti közlekedés gyakoriságától függetlenül – a MÁV jogszabályokban előírt feladata. Az útátjáró korábbi kialakítása és az aszfalt minősége pedig már nem felelt meg ennek a kritériumnak. A vasúti átjáró biztosítási módjának meghatározására jogosult hatóság előírása szerint az útátjárót jelzőberendezéssel biztosítani kell, mert nagy a közúti forgalom, azon belül is sok kamion közlekedik arra. Az előző teljes sorompó csapórúdjával pedig több probléma is volt. Mivel a teljes csapórúd a szerkezeti megoldás miatt nem nyitható fel függőleges állapotig, amikor két kamion pont az átjárónál egymással szemben haladt, és kénytelen volt félrehúzódni, esetenként beleakadt a vontatmány és letörte azt. Erre a múltban több példa is volt. Ilyenkor a teljes sorompórúd helyreállítása nehéz, hosszadalmas és drága művelet (esetenként betonozni is kell, így az anyagszállításról is gondoskodni szükséges stb.).

Rengeteg tehervonatot kívánunk ebbe a szépen fölújított átjáróba! (fotók: Aranykulcsos Város Solt Facebook-oldal)

A MÁV korábban kezdeményezte a hatóságnál a sorompó megszüntetését azzal, hogy vonatáthaladás esetén jelzőőr biztosítaná a kereszteződés lezárását a közúti forgalommal szemben. A hatóság ehhez nem járult hozzá, és kötelezte a MÁV-ot a teljes sorompó fenntartására, majd ennek üzemeltethetetlen műszaki állapota miatt a területileg illetékes kormányhivatal útügyi osztálya helyből kezelt, fény- és félsorompóval történő biztosítást írt elő. A telepítési és üzemeltetési költségek minimalizálása érdekében a sorompó vezérlése nem a közlekedő vonatok érzékelésével, hanem helyszíni kezelőfelületről történik, továbbá a sorompóberendezést döntően felújított anyagok felhasználásával, a MÁV saját kivitelezésben valósította meg. Újak viszont a fényjelzőkben működő, jól látható LED fényforrások, amelyek az észlelhetőséget javítják. Jelentősebb földmunkára, kábelek fektetésére nem volt szükség, és a cserét a kereszteződés burkolatának átépítésével összehangoltan végezte a MÁV.

Az új sorompó a berendezésbe beépített eszköz útján bármely hibáról a GSM hálózaton azonnal értesíti az illetékes műszaki diszpécsert, míg a régi teljes sorompó hibáját többnyire csak a rendőrség vagy az arra járó civil tudta bejelenteni, jóval a meghibásodás után.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek