Fantasztikus videó az évszázad ugrásáról

iho   ·   2014.02.03. 10:00
cim

Tökéletesen összevágott, gyönyörű videó jelent meg „az évszázad ugrásáról”, a mozi néhány óra alatt négymillió nézőt vonzott a YouTube videómegosztón. Mint arról az iho/repülés is részletesen beszámolt, 2012. október 14-én az osztrák Felix Baumgartner, skydiver-repülőember egy héliumballon alá függesztett kapszulában az új-mexikói Roswellből startolva a világrekordot jelentő 39 kilométer magasra emelkedett, majd a kapszulát elhagyva, szabadesésben zuhanva az első repülőgép nélküli emberként áttörte a hangfalat, végül pedig ejtőernyőt nyitva simán landolt a sivatagban.

A hihetetlen kaland mentora, és Felix kapcsolattartója a repülés és a zuhanás közben Joe Kittinger volt, aki 1960-ban „csak” 31 ezer 330 méterről ugrott, és most ő készítette fel utódját a saját rekordja megdöntésére.

A videó ezért is indul Kittinger repülésének és zuhanásának képsoraival.

A Baumgartner-féle repülést és ugrást élőben közvetítette az interneten a fő támogató, és azóta megjelentek gyönyörű fotók is a majd negyven kilométer magasan már görbülő Föld látképéről, az ugrás néhány mozzanatáról. A most közreadott felvételek értéke viszont az, hogy a Baumgartner szkafanderére erősített GoPro kamerák megörökítették a zuhanás előtti ellenőrzéseket és tennivalókat is, például a döntő pillanatot, amikor Kittinger utasítására, a kabin kihermetizálása végeztével Baumgartner lekapcsolja magát a kapszula oxigénrendszeréről, majd kikapcsolja a hevederét, hogy az ugráshoz kilépjen a kabinból.

A zuhanás képsorában pedig elég világosan lehet látni, hogyan próbálja magát az ugró nagy magasságban stabilizálni, de ott még kevés volt a légellenállás ehhez. Végigélhetjük azt a durva és kemény bepörgést, ami ezután következik, majd amikor Baumgartner ismét stabillá teszi a zuhanást, és ekkor már a szkafander lobogásán is látszik, hogy az ugró beért a légkör alsó, sűrűbb tartományába, innentől stabil az esése. Közben látjuk az érdekes adatokat, az ugró sebességét és pulzusszámát is, és halljuk Baumgartner légzésének hangját, illetve a pörgés pillanataiban nehezen kivehető rádiózását.

Ez a jelenetsor érthetővé teszi azt is, miért nem hallottuk egy ideig Baumgartnert beszélni zuhanás közben, de azt is, hogy mekkora kockázatot vállalt az osztrák fenegyerek, amikor 39 kilométer magasról kizuhant a semmibe.

Végül következik az ernyő nyitása, az a katartikus pillanat, amikor a méretes kupola megjelenik az ugró feje fölött: innentől nagy baj nem lehet. Még egy érdekes mozzanat földet érés előtt: az ernyőn lebegve Baumgartner szinte boldogan felnyitja a sisakja rostélyát, mert már nem kell félnie az iszonyatos légellenállástól és van bőven oxigén; a nagy kaland innentől már tényleg nagy megkönnyebbülés.

Mindennek átélését kristálytiszta, gyönyörű felvételek segítik, szemben a korábban látott szép fotókkal, de kicsit elmosódottabb mozgóképekkel. Aki teheti, nézze meg a videót a teljes élvezet kedvéért teljes képernyős üzemmódban.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek