Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán a Parlamentnél

MTI/iho   ·   2019.05.29. 22:57
69dunahab
10:30 Pál Adrián rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján közölte: büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálják, mi vezethetett a szerda esti dunai hajóbalesethez.

9:40 Tóth Mihály, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a rendőrök meghallgatták a Hableány tulajdonosait és teljes cégvezetését. A turistahajó személyzete saját életét kockáztatva részt vett a mentésben. Az elsüllyedt hajó legénysége több évtizedes tapasztalattal rendelkezett.

Naponta több ezren vesznek részt hasonló dunai városnéző programokon, évente pedig több millió turista vesz részt hajós programokon Magyarországon. Hasonló balesetre ebben az évszázadban nem volt példa.

Közben a baleset és az eltűntek utáni kutatás miatt hajózási zárlat lépett életbe a Duna fővárosi szakaszán a folyásiránnyal szemben a Lánchídtól egészen az 1649,5 folyókilométerig, vagyis körülbelül az Árpád hídig. A budai oldalon a személyhajókat, szállodahajókat úgynevezett kíméletes hajózásra kötelezték. A csökkentet sebességre azért van szükség, hogy a hullámok ne zavarják a mentési munkálatokat.

A Kitűtő III nevű hajó pásztázza a Dunát, ahol a Hableány elsüllyedt (fotó: Vörös Attila)

8:49 Megérkezett a Margitszigethez, az elsüllyedt turistahajó közelébe a Magyar Honvédség egyik hadihajója. Búvárok készülnek a merülésre.

8:35 A legutóbb 75 évvel ezelőtt volt olyan súlyos hajós baleset Magyarországon, mint amilyen szerda este történt a Margit híd közelében – mondta Horváth Imre, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára csütörtök reggel az MTI-nek.

A szakember elmondta, 75 évvel ezelőtt a Balatonon borult fel egy hajó, s akkor is többen meghaltak. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló, de csak sérüléssel járó baleset már történt pontosan ugyanott, mint szerdán: egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze másfél évvel ezelőtt. Az okokról azt közölte, egyértelműen emberi hiba állhatott a szerda esti baleset hátterében, hiszen ezek a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi hajó helyzetét, illetve mozgását.

„Mivel szerda este nem voltak annyira rossz látási viszonyok, akár szemmel is követni lehetett volna a másik hajó mozgását.”

A baleset körülményeiről Horváth Imre azt közölte, komoly sérülést szenvedhetett a kishajó, mivel nagyon gyorsan süllyedt el, feltehetően nagy sebességgel ment neki a szállodahajó. Egy akkora vízi jármű, mint a szállodahajó 12-15 kilométer per órával tud menni, és mintegy 1000 tonnát nyom. A baleset körülményeit minden részletre kiterjedően tisztázni tudják majd, hiszen a hajók mozgását egy „külső feketedoboz” rögzíti. Ez azt jelenti, hogy a közlekedési adatokat folyamatosan rávetítik egy térképre, de rögzítik a rádióforgalmat is, és így követnek minden hajót.

A magyarországi előírások szigorúan szabályozzák a hajóforgalmat, de a fővárosi szakasz még éjszaka is nagyon telített, átlagosan mintegy hetven hajó közlekedik ilyenkor is. Ugyanakkor a hajózás biztonságosnak mondható, hiszen csak ritkán vannak balesetek, s olyan súlyosak, mint a szerda esti, még ritkábban.

8:09 Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából annak a turistahajónak a roncsait, amely szerda éjjel összeütközött egy szállodahajóval, majd elsüllyedt a Parlamentnél – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornának. Gál Kristóf hozzátette, jelenleg a kiemeléshez szükséges előmunkálatokat végzik. Kitért arra is, az alsó rakpartokon a mentési munkálatokkal kezdődően bevezetett fogalomkorlátozást feloldották, de időszakosan korlátozásokra kell majd számítani.

7:22 A Hableánnyal a Viking Sigyn szállodahajó ütközött össze, a rendőrök még az éjjel megkezdték a luxushajón a helyszínelést.

1:29 M1: megtalálták a hajóroncsot. A roncs a Margit híd pillérétől három méterre van a Duna mélyén. Hogy mikor tudják kiemelni, azt még nem tudni.

A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI)

0:31 Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője hét halálos áldozatról számolt be sajtótájékoztatón. Huszonegy főt továbbra is keresnek. A Dunán hajózási tilalom van érvényben, csak a kutatással összefüggésben szabad hajózni.

Alább az Időkép webkamerájának felvétele látható az ütközésről (vélhetően a 22–24. másodperc a videóban):

Korábban írtuk:

Kiszámíthatatlan, hogy milyen sérüléseket szenvedtek a szerda esti dunai hajóbaleset sérültjei – mondta az M1 aktuális csatornának Zacher Gábor toxikológus. Kiemelte: a lehűlés komoly fenyegetést jelent, a Duna 10–15 fokos lehetett, amikor a baleset történt. A sérülések mellett a sokkhatásnak is kiszámíthatatlanok lehetnek a következményei.

Az index meg nem nevezett informátora szerint a baleset úgy történt, hogy a Hableányba hátulról futott bele egy szállodahajó. Az M1 tudósítása szerint egy nagyméretű luxushajó szabályosan maga alá gyűrte a Hableányt. Információink szerint a 135 méter hosszú Viking Sigyn szállodahajóról van szó.

A távirati iroda 23:14-kor kiadott anyaga szerint: az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 22 óra előtt a Panorama Deck Kft. Hableány elnevezésű sétahajója eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál. A városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt összesen harmincöten utaztak, főleg távol-keleti turisták. A mentés nagy erőkkel tart, az erős sodrású, magas vízállású Dunán, amelyet az eső és a sötétség nehezít. A Hableány hajó hatvan ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta.

A Hableány utolsó pozíciója a marinetraffic.com oldalon

Az M1-nek Szatmári Zsolt, nemzetközi katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta: jelenleg minden akadályozza a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása. Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy északi irányban a Margit hídig, déli irányban a Petőfi híd alatt is látni lehet a villogó fényeket, hatalmas reflektorokkal világítják meg a vizet.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint felborult hajó miatt tart a mentés a Duna fővárosi szakaszán, a Margit hídtól a folyó déli irányába. Azt írták, a Budapesi Rendőr-főkapitányság ügyeletére 21 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy hajó felborult a Dunán, a Kossuth tér magasságában. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai haladéktalanul megkezdték a mentést. A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.

A Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutató hajó a Dunán (fotó: Szigetváry Zsolt, MTI)

23:23: a harminchárom utas közül huszonegyről egyelőre nem tudnak. Az M1 három halottat említ. Néhány perccel később közölték, hogy a kutatási területet a Duna teljes, az országhatárig terjedő szakaszára kiterjesztették. Hivatalos továbbá, hogy két hajó ütközése okozta a Hableány tragédiáját.

Egyelőre nem tudni, pontosan mi történt, de nagy erőkkel zajlik a mentés. Az elsődleges az emberélet mentése. A mentőszolgálat tizenhét egységgel van a helyszínen, a vízi rendészet, mentőhajó és tűzoltóhajó is segíti a mentést. A keresés a Lánchíd és a Lágymányosi híd között zajlik egy nagyobb területen. A munkálatokat nagyban nehezíti a sötét, az eső az erős szél, ami a később elsüllyedt hajót is elsodorta. Egyelőre meg nem erősített értesülések szerint a Hableány egy turistahajóval ütközött.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek