Felújítás kezdődik a debreceni 1-es villamosvonalon

MTI/iho   ·   2016.07.19. 13:00

– Pályafelújítást végez a debreceni 1-es villamos vonalán a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. (DKV) július 25. és augusztus 14. között – jelentette be Nagy Attila, a cég vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.

Az 1-es villamos pályájának négy leginkább elhasználódott szakaszát újítják fel. A rekonstrukció a Péterfia utcát, a Bem teret, a Simonyi út és a Nagyerdei körút kereszteződését, valamint a Nagyerdei körutat érinti. A Bem téren és a Simonyi út-Nagyerdei körút kereszteződésében kicserélik a kitérőt és kiépítik a váltó fűtéséhez szükséges hálózatot, valamint a kitérőkhöz csatlakozó szakaszokon új sínt fektetnek le. A Péterfia utcán, a Nagyerdei körúton, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara és a Simonyi út közötti szakaszon síncsere lesz, a Simonyi út-Nagyerdei körút kereszteződésében pedig nagyobb teherbírásúra építik át a pályaburkolatot.

– A beruházást a DKV Zrt. saját forrásból, 135 millió forintból valósítja meg. A rekonstrukció után az érintett szakaszokon – a forgalmi helyzettől függően – a jelenleginél gyorsabban közlekedhetnek majd a villamosok. A felújítás ideje alatt nem közlekedik az 1-es villamos – hívta fel a figyelmet Miklós István forgalmi igazgató. A Nagyállomás és a Hunyadi János utca között a 2-es villamost vehetik igénybe az utasok, a Hunyadi János utca és a Nagyerdő között pótlóbuszok járnak majd. Több helyen is forgalomkorlátozásra kell számítani, például részlegesen lezárják a Simonyi út-Nagyerdei körút kereszteződését, ott egyik irányból sem lehet majd áthajtani a villamospályán.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek