Ferihegyi kampány: repülni ősszel is, télen is

iho   ·   2013.10.22. 16:00
cim3

Alig néhány nappal azután, hogy a Norwegian bejelentette a tavaszi Budapest-London Gatwick járat elindítását, más légitársaságok is közölték, hogy sűrítik járataikat a magyar fővárosból. Ezzel párhuzamosan a Budapest Airport a légitársaságokkal közösen őszi utazási kampányt indított, amely elsősorban a kiemelt városlátogatásokra összpontosít – hangzik a reptérkezelő közleménye.

Nem sokkal azután, hogy elindult a Wizz Air Moszkva-Vnukovóra közlekedő járata, a diszkont légitársaság közölte: 2014 tavaszától, egészen pontosan március 31.-től heti öt helyett naponta közlekednek a magyar és az orosz főváros között. A hatalmas piaci kereslet miatt további járatbővítéseket is bejelentett a Wizz Air. 2014. június 14. és szeptember 14. között immár naponta kétszer teszik meg a Wizz Airbus A 320-asai a Budapest-Moszkva útvonalat, idén karácsonykor és jövő húsvétkor pedig kiegészítő járatokat indítanak, annyira sok foglalás érkezett.

A Wizz Air a hét végén indítja első, igazán hosszú távú járatát Dubajba, amely először vasárnap délután 15.00 órakor landol Ferihegyen. Az utasok kényelmesebb kiszolgálásának részeként a Wizz Air honlapján ezentúl a vízum kérelmeket is egyszerűbben lehet intézni Moszkvába, Dubajba és Bakuba is.

A téli utazási szezonban indít újabb járatot a svájci Bázel és Budapest között az easyJet. Az eddigi hétfő-szerda-péntek-vasárnapi járatok mellé 2014. január 31.-től még egy csütörtöki gépet is indít az easyJet, amelyet Airbus A 319-essel teljesítenek. Az easyJet ezzel immár két svájci városba kínál járatokat, hiszen Genfbe naponta, Bázelbe pedig ezentúl heti öt alkalommal közlekednek.

Az új járatok elindítását hosszú előkészítő munka tette lehetővé, a végső döntést a légitársaságok és a Budapest Airport képviselői az idén októberi las vegasi Routes World járatfejlesztési konferencián hozták meg. Az új járatok elindulásával párhuzamosan október-novemberben újabb, őszi utazási kampányt indít a Budapest Airport a légitársaságokkal közösen.

„Mindenhol jó, de ott az igazi” kampányunkkal izgalmas hétvégi városlátogatási utakat kínálunk az utasainknak – nyilatkozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója, és hozzáfűzte: – Az akcióval szeretnénk rácáfolni arra a közhiedelemre, hogy külföldre utazni csak júliusban vagy augusztusban, az iskolai szünetben érdemes, hiszen télen is nagyszerű kedvezményes utakat lehet találni. A hagyományos és internetes, facebookos eszközökön is zajló kampányunkkal segítünk izgalmas uticélokat keresni, akár a két-háromnapos, hosszú hétvégés városlátogatásokhoz, akár hosszabb egzotikus utazásokhoz a téli szezonban – olvasható a Budapest Airport kereskedelmi igazgatójának megjegyzése a közleményben.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek