Festés Ferihegyen: brit tankerek az ACE hangárában

Zainkó Géza   ·   2013.11.11. 15:49
cim

Szeptemberben számoltunk be a Royal Air Force két utolsó Vickers VC-10-esének búcsújáról, ami egyben a típus eltűnését is jelenti az égboltról. A gyönyörű négyhajtóművesek a legutolsó időkig meg-megfordultak Ferihegyen is, de ami még érdekesebb, és kevesen tudnak róla: a gépek közül néhány itt, Budapesten kapta meg jellegzetes festését.

1998 tavaszán a Brit Honvédelmi Minisztérium pályázatot írt ki a RAF a VC-10-es típusú szállító- és légiutántöltő repülőgépeinek átfestésére, a régi festésének maratásos eljárással történő eltávolítása után. Az ACE az akkor még egyik társtulajdonos Lockheed-Martin segítségével részletes, tervekkel alátámasztott pályázatot adott be, amelyet már az első körben kedvező bíráltak el.

Szerződéskötés

A többfordulós versenytárgyalás után, 1998 májusában az ACE nyerte el a pályázatot, amely három év alatt tizennégy VC-10 típusú repülőgép átfestéséről szólt, ebből csak egyet nem kellett maratni, csak festeni. 1998. augusztus 11–12-én a RAF, Royal Air Force öt képviselője tartózkodott Budapesten a körülmények tanulmányozására. A felek a munkálatok elvégzéséről szóló szerződést 1999. március 12-én kötötték meg.

A tervek szerint a gépek, egy kivételtől eltekintve, kétszer jöttek Ferihegyre. Először a régi festék távolítása történt meg, és a repülőgépek alapozó festés után visszarepültek Angliába, ahol elvégezték rajtuk az esedékes nagyjavítást. Ezután újra visszajöttek Budapestre, ahol megkapták az új végleges, szürke színű festésüket.

A munkálatokról, általánosságban

Első lépésben a 4-es hangárban körbeállványoztatták a repülőgépet és maszkolták, letakarták a nem maratandó felületeket, például az ablakokat, majd felvitték a mintegy 1800 négyzetméteres felületű repülőgép sárkányára az igen mérgező, környezetszennyező maratóanyagot. A megfelelő várakozási idő után a maró folyadék hatására fellazult festéket eltávolították és a repülőgép teljes maratott felületét, zsírtalanították. Ezt teljes egészében manuálisan végezték, mintegy 2–3000 munkaóra ráfordítással, 10–15 fő részvételével. A régi több rétegű festékrétegek eltávolításához átlagosan 2400 kiló festékmarót és 200 liter oldószert használtak fel. Ezután a repülőgép fémtiszta, zsírtalanított felületét újra alapozták 150 kiló speciális, sárga színű festék felhasználásával. Ezután, a maszkolás és az állványok eltávolítása után megmérték a repülőgép tömegét, az esetleges súlypontváltozás meghatározása miatt. A szükséges nemzeti és egyéb azonosító jelzésekkel ellátott repülőgép a felszállásra történő előkészítési munkák után elhagyta a repülőteret.

A nagyjavított gépek, mintegy félév múlva újra visszarepültek Budapestre, ahol az állványozás és maszkolás, zsírtalanítás után a festés következett, majd a tömegmérés és a szükséges műszaki munkák után a repülőgépek már új, végleges festéssel hagyták el Ferihegyet.

Az első repülőgép, az XV-105-ös jelzésű 1999. március 16-án érkezett meg Budapestre és elkezdődött a festékmaratás. A második, a ZD242-es április 27-én érkezett, de már lemaratva és a tervek szerint a festési munkák elvégzésére két hét állt a rendelkezésre. Az lett az első itt festett VC-10-es, amely május 19-én, hajtóművezés és előkészítés után repült el Ferihegyről.

1999. júliusban a ZD240-es, augusztus 4–24. között pedig az XV101-es volt itt maratáson, alapozáson a festőhangárban.

1999. november 30-án az XV105-ös a hazai bázison elvégzett nagyjavítás után megérkezett festésre. Ez lett az első az ACE-nél végzett maratásos eljárással egybekötött, újrafestett VC-10-es repülőgép.

2000. január 12. és február 6. között az XV104-es maratását végezték, amit a ZD240-es jelzésű követett 2000. február 24-től.

2000. április közepétől május 9-éig tartott a következő VC-10-es, a ZD230-as festése.

2000. május 29-én megérkezett az XV102-es a hazai bázison elvégzett karbantartás után festésre Budapestre és ez volt az utolsó itt festett gép.

Vastagabb volt a festés

Még 1999 októberében az ACE, az elvégzett munkák tapasztalatainak függvényében a szerződés pontosítását kezdeményezte, mivel a gépeken a tervezettnél vastagabb, mintegy 300-400 mikronos, többrétegű festék volt. A ZD240-es maratás során is csak többlet maratóanyaggal és az átfutási idő növekedés árán lehetett csak eltávolítani a festékrétegeket. Később is voltak olyan esetek, amikor nem tudtak a repülőgépek egyes felületeiről minden festékréteget eltávolítani, előtűntek a korábbi, a polgári pályafutása alatt használtak.

A vállalat a szerződés újratárgyalását, módosított maratási technológia elfogadását, az átfutási idő és a költségek növekedése miatt árváltozást indítványozott. A RAF az októberi tárgyalások során hajlandó volt a már elvégzett munkák többletköltségeinek megtérítésére.

2000 tavaszától az ACE további repülőgép-festési munkáit alapvetően befolyásolta a budapesti Lufthansa Technik megalakulása, mert a korábbi kormányzati bázison kialakított festő hangár is a rövidesen megalakuló új vállalat bérleményébe került át. A VC-10-es repülőgépek festése, amelyhez a korábbi festékeltávolítási problémák is hozzájárultak 2000 nyarán, idő előtt fejeződtek be.

Búcsú 47 év szolgálat után

A RAF 101. század kötelékébe tartozó, az ACE-nél maratott, festett VC-10 szállító és tartálygépeket 2006 és 2012 között vonták ki az üzemeltetésből.

Az elmúlt évtizedekben a RAF VC-10-es repülőgépei közül több is látható volt a Ferihegyen. 2013. június 16-án az „F” jelzésű, ZA147-es a déli órákban, 12:27-kor végzett bevezetést Monor légteréből a 31L futópályára, majd rövid idő múlva, a le- és felszállási irányok megfordítása következtében már a 13L futópályáról szállt fel. A repülőgép 14 órakor már Monor légterébe emelkedett – a négy, klasszikus, kétáramú Conway típusú hajtóművek erőteljes hangja kíséretében – és bal fordulóval északnyugati irányba fordulva távolodott. Ekkor érdekes jelenség, párakicsapódás is létrejött a szárnyvégeken és a szárny alatti tankolókonténereknél.

(Mint arról az iho/repülés beszámolt, a ZA147-es és a ZA-150-es 47 évnyi szolgálat után szeptemberben tartott búcsúrepülést: Brize Nortonbol felszállva a két gép végiglátogatta a típus korábbi bázisait, közben még meg is tankoltak néhány harci gépet. Utoljára szeptember 25-én volt VC-10-es a levegőben, amikor a 147-es nyugdíja végső állomásán, Bruntingthorpe repülőterén szállt le – a szerk.)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek