Figyelmeztető sztrájkot hirdetett a SZAKSZ

MTI   ·   2012.04.10. 15:39

Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett május 15-re a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) Tamásiban és Dombóváron, a munkabeszüntetéssel azt szeretnék elérni, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ismételten vizsgálja meg a Tribune Ventures Hungary (TVH) Zrt. alvállalkozását – közölte a szakszervezet elnöke kedden.

Dobi István közleménye szerint a SZAKSZ elnöksége kedden arról is döntött, hogy amennyiben a figyelmeztető sztrájk eredménytelen lesz, május 22-én négy órára beszüntetik a munkát a két Tolna megyei városban. A szakszervezet elnöke hozzátette: „a munkavállalók értesülve a TVH (korábbi nevén Orangeways) Zrt. törvénysértő magatartásáról, azonnali lépéseket várnak el a szakszervezettől”.

Dobi István szerint a – Dombóvár és Tamási térségében a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként működő – a TVH Zrt. több törvénysértést követett el. Ezek között említette, hogy a cég 2011. november 28-i átalakulásáról nem tájékoztatta sem a szakszervezetet, sem az üzemi tanácsot, ami miatt a SZAKSZ 2012. március 21-én bejelentést tett a Fővárosi Törvényszék cégbíróságán.

A közleményben a szakszervezeti vezető törvénysértőnek nevezte azt is, hogy a TVH Zrt. két elbocsátott munkavállalót – köztük a SZAKSZ Tolna megyei elnökét – a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete ellenére sem foglalkoztatja tovább, április 5-én ismételten elbocsátotta őket. Dobi István múlt pénteki tájékoztatása szerint a két dolgozó április 3-án jelentkezett munkára a cég dombóvári üzemében, de az üzemvezető elutasította őket azzal, hogy „nincs papír a munkavállalók kezében a jogerős ítéletről”.

A SZAKSZ-elnök emlékeztetett: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2012. februárban arról tájékoztatta őket, hogy a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozója működése során minden törvényi előírásnak megfelel, vállalt kötelezettségeit teljesíti, és hasonló tartalmú levelet kaptak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től is. A SZAKSZ a minisztérium és a vagyonkezelő állításaival nem ért egyet – szögezte le Dobi István.

A TVH Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: a cégnek nem volt kötelessége a szakszervezetet és az üzemi tanácsot az átalakulásról tájékoztatni. „Egyébként Dobi úr nem alkalmazottja a cégnek, semmi köze a TVH Zrt.-hez” – jegyezte meg.

A két munkavállaló elbocsátásával kapcsolatban közölte: a munkaügyi bíróság ítélete március 28-án jogerőre emelkedett, a dolgozóknak már másnap munkára kellett volna jelentkezni. „Ezt ők csak egy héttel később tették meg, akkor már nem tudtunk mással élni, csak rendkívüli felmondással” - mondta a kommunikációs vezető.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.