Fiókban rekedt nemzeti légitársaság

MTI   ·   2012.03.01. 10:50

A Malév leállásának másnapján kellett volna elindulnia annak a légitársaságnak, amelynek létrehozására a szükséges tőkét, a várható bevételeket, a létszámot és a repülőgépflottát, valamint három hónapra szóló munkarendet tartalmazó három üzleti modell készült – ismerteti az Index.hu a birtokába került, 2010 februárjában készült megvalósíthatósági tanulmányt.

Az internetes hírportál információi szerint a megrendelő hivatalosan a Malév volt, készítője a Roland Berger stratégiai tanácsadó cég, az anyag pedig azt vázolta fel, hogyan lehet a Malév kontrollált csődje mellett egy új, többségi magántulajdonban levő nemzeti légitársaságot elindítani.

A tanulmány egyik alapvetése az volt, hogy a folyamatban nem lehet fennakadás: a Malév leállásának másnapján el kell indulnia az új társaságnak, mely átveszi a Malév korábban jegyeket vásárló utasait is. Illetve nyilván azoknak csak egy részét, tekintve, hogy az új tervek mindegyike módosította volna kisebb-nagyobb mértékben a repült célállomásokat, illetve azt is, hogy milyen gyakorisággal és mekkora gépekkel repülik az egyes útvonalakat.

A három üzleti modell 40 és 59 millió euró (jelenlegi árfolyamon 11,6-17,1 milliárd forint) közötti indulási költséggel számolt. Az Index.hu megjegyzi, hogy ez az összeg jóval kevesebb, mint a kormányváltás óta a Malévba pumpált állami pénz. A három tervben a közös az, hogy a kormány hosszú távon kisebbségi tulajdonosként kapott volna szerepet a cégben, új üzleti modellel és kisebb flottával indultak volna, a leányvállalatok (a földi kiszolgáló cégek) pedig megmaradtak volna állami tulajdonban.

Szintén közös a három elképzelésben, hogy a korábbi munkavállalók felével terveztek volna, és ezen belül is a repülő személyzetnél jóval alacsonyabb bérekkel és béren kívüli juttatásokkal kalkuláltak. Jelentős változás lett volna, hogy az új cég nem örökölte volna, legalábbis semmiképpen nem egészében a Malév vegyes – és sem a meglévő, sem az új, célzott üzleti modellekhez nem igazán illeszkedő, emiatt nem költséghatékony – flottáját. Az Index.hu emlékeztetett arra, hogy a csődnél a Malév flottája tizennyolc 737-es Boeingből állt, melyek közül hat 109 személyes, hét 121 személyes, öt 168 személyes volt, emellett négy 72 személyes Bombardier Q400-at repültek.

Az egyik megoldás szerint egy Budapest központú új „fapadosabb” Malév lett volna, a másik szerint kis fapados légitársaság alakult volna. A harmadik változat szerint repült volna az új Malév két utasosztállyal, de Budapest központ helyett „felhordója” lett volna nagyobb légitársaságoknak.

A 2010 februárjában készült megvalósíthatósági tanulmányt  a Fidesznek is megküldte a kormány – írja az Index.hu Oszkó Péter akkori pénzügyminiszternek a hírportálon megjelent korábbi interjújára hivatkozva.

A tanulmányban vázolták a kontrollálatlan csőd veszélyeit is. A veszélyfaktorok között szerepelt, hogy a Malév váratlan bedőlése és az új társaság indításának halogatása lehetőséget ad a konkurenciának, hogy rárepüljenek a legértékesebb, leginkább nyereséget termelő útvonalakra, és ott elszívják a teret egy frissen induló társaság elől. De kitértek arra is, hogy a Malév váratlan leállása szociális bizonytalanságot eredményez, illetve lehetnek pilóták, akiknek egy három hónapon túli újraindításra már lejárnak bizonyos jogosítványaik. A leállással – ha azt nem előzik meg előzetes tárgyalások – elvesznek a Malév slotjai is, azaz a repülőtereken a fel- és leszállás időpontjára szóló jogosítványok. A slotokat új reptéri szerződésekkel, de mégis könnyen használhatott volna egy új társaság.

A tanulmány három hónapos előkészítő munkával számolt. Ezalatt kellett volna megtárgyalni, illetve előkészíteni a megállapodást a repülőterekkel a slotokról, az Európai Unión kívüli országokkal a Malévre, illetve az új légitársaságokra kétoldalú kormányközi szerződésekben biztosított repülési jogokról, előkészíteni az új társaság légihatósági engedélyeit, megtárgyalni  a flottaátalakítást és kidolgozni a pontos üzleti tervet.

Az Index.hu idézi az Atlatszo.hu portálon megjelent dokumentumot, a kínai Hainan vezérigazgatójának, Adam Tannek Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszterhez intézett levelét, amelyből kiderül, hogy a kínai félnek az üzleti modellel is volt gondja és nem találta elég gyorsnak, hatékonynak és informatívnak az új légitársaság előkészítését: sem a repülőtérrel, sem a flottát lízingbe adó céggel nem tudtak tárgyalni, és nem kaptak engedélyt a Malév-dolgozókkal történő megbeszélésekre sem.

Kapcsolódó hírek