Flatland Kupa: jó verseny jó időben, akár 150 géppel!

Ugrósdy Márton   ·   2015.02.26. 16:15
cim

Új sorozatunk cikkeiben az idei szezon versenyeit mutatjuk be. 2015-ben nagyon sűrű lesz a naptár: több területi verseny mellett két Nemzeti Bajnokság (vizes és FAI Klub kategóriában) és egy Európa-bajnokság is zajlik majd Magyarország légterében. Most a június 27-étől július 5-éig tartó IX. Flatland Cup  szervezői nevében Rátfai Gábort kérdeztük arról, milyen versenyt terveznek a szegedi repülőtéren.

Szeged, ahogy viszonylag kevesen láthatják

– Mikor döntöttétek el, hogy megrendezitek a versenyt?

– Egészen röviden úgy válaszolhatnánk, hogy a legelső Flatland előtti télen. Kicsit hosszabban: az aktuális év versenyének befejezése egyben a következő évi Flatland szervezésének kezdetét is jelenti, hiszen nem lehet kérdés, hogy lehetőségeinkhez mérten minden évben legyen egy verseny Szegeden. Ennek természetesen leginkább a sportértéke, a repülőbaráti kapcsolatok ápolása, és a földrajzi fekvésünkből adódó remek időjárás az oka, ugyanakkor felesleges lenne tagadnunk, hogy prózai indokok (értsd: anyagiak) is vezérelnek. Ahogy másutt, úgy nálunk is kizárólag a tagi befizetésekből gazdálkodik, és tartja fent magát az egyesület, így nem mindegy, hogy versennyel, vagy verseny nélkül kell-e terveznünk az adott évben.

– Idén elég sok esemény lesz itthon, miért pont ezt az időpontot választottátok?

– Praktikusan nézve figyelembe kellett vennünk a nemzetik és az EB időpontját, illetve azt, hogy a versenyszervezésben, versenyigazgatásban jártas tagjaink mikor tudnak külföldről hazajönni, vagy munkahelyükről elszakadni. Mindezek mellett olyan kézenfekvő tényezőket is figyelembe vettünk, mint a versenyrepülés szempontjából termékeny időszakok, így nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb pilóta tudja élvezni a szegedi verseny által nyújtott, kimondottan pozitív adottságokat.  Figyeltünk rá, hogy minél kevesebb verseny legyen fedésben a Flatlanddel, illetve ha úgy alakul, akkor maradjon idő átpakolni az egyik versenyről a másikra, legyen szó hozzánk történő érkezésről, vagy tőlünk való távozásról egy újabb megmérettetés felé.

Képek a korábbi versenyekről: készül a fatelep-kategória egyik gépe<br>(fotók: Délvidéki Aero Club)

– Mire számítotok idén, kik fognak nevezni?

– Az idei zsúfolt versenynaptár számunkra is izgalmassá teszi a nevezések kérdését, így nem szeretnénk spekulációkba bocsátkozni, de tény, vannak folyamatosan visszatérő nevezőink, így például Márkus Timi, aki az elsők között jelezte részvételi szándékát, de nevezést minden olyan repülő embertől várunk, aki szeret jó időben, szép hosszú szárakat, légtérmentesen repülni. Reményeink szerint, ahogyan tavaly, úgy idén is számos olyan versenyzőt köszönthetünk, akik még soha nem repültek a Flatlanden, de most az eddigi indulók, és a tavalyi, vagy korábbi – jó hangulatú – versenyeink híre idecsábítja őket.

– Hány versenyzőre számítotok?

– Bízunk benne, hogy minél többen eljönnek idén is, azt pedig már bebizonyítottuk korábban, hogy akár 150 géppel is megoldjuk a szervezést. Elég zsúfolt az idei versenynaptár, ez pedig másfajta realitást kínál, mint tavaly, de ha összejövünk annyian, mint ahányan 2014-ben várták a griden a felvontatást, akkor nagyon elégedettek leszünk.

A Fehér-tavi halgazdaságnál Szeged és Sándorfalva között

– Szeretnétek-e külföldi indulókat is?

– A 9. Flatland kapcsán már most is érkezett néhány külföldi érdeklődő e-mail, és mi is örülnénk neki, ha ismét fogadhatnánk a reptéren külhoni versenyzőket, akik eddig minden alkalommal igazán pozitív élményekkel távoztak tőlünk. Mi magunk is mindent megteszünk azért, hogy más országokban lévő vitorlázórepülő barátaink körében csapjunk némi hírverést, hiszen nekik, és nekünk is jó, hogy a versenyen akár a levegőben, akár a nap végén, egy sör mellett tapasztalatokat cserélhetünk.

– Készültök valami újdonsággal?

– Még jobb időjárással, mint tavaly. Van egy-két érdekesség a tarsolyunkban, amelyeket nem szeretnénk még ellőni, de ahogy azt minden versenyen tenni szoktuk, igyekszünk fokozatosan egyre magasabbra tenni a lécet minden téren, legyen szó feladatleírásról, vagy a felvontatás vezényléséről. Elmondhatjuk, hogy a tavalyi Flatland is igen olajozottan működött, de ha van valami (hiszen technikai sportról beszélünk), akkor azt a helyszínen a lehető legrövidebb időn belül megoldjuk, hiszen rögtönzésben feketeövesek vagyunk.

A szegedi repülőtér, előtte a Maty-éri vízicentrum

– Mi lesz szerintetek a legnehezebb feladat?

– Amennyiben erről olyan embert kérdeznénk meg, aki tavaly fatelepben indult, akkor ő biztosan azt mondaná, hogy 1250-es alap mellett, 10-es szélben Soltvadkertig jutni, és onnan hazaindulni. Egyébként reméljük, hogy a versenyzők számára a legnagyobb kihívás az 500/750 kilométerek megrepülése lesz, nekünk, szervezőknek pedig az, hogy még magasabbra tegyük a lécet a lebonyolításban.

Tavaly egyébként a legnehezebb az volt, hogy miután mindenki végigküzdötte a maga hat versenynapját, a záró estét követő szemétszedéskor a fejünkbe passzírozott szteppcipős aprómajmokkal küzdve néztük, ahogy a szezon egyik legszebb időjárása tombol a levegőben, és akár egy budiajtóval is fent lehetne maradni.

– Hogyan győznétek meg a pilótákat arról, hogy a ti versenyeteket válasszák?

– Van egy olyan adottságunk, amit a természetnek köszönhetünk, hiszen Szegeden remek időjárás szokott lenni, ami igen komoly lehetőségeket tartogat a teljesítményrepülés megszállottainak. Ugyanakkor itt kell megemlíteni a csapat tagjait is, akiknek igen komoly tapasztalatuk van versenyszervezésben, és aki valaha is járt nálunk, az tudja nagyon jól, hogy a hangulat mindig remek, a sör mindig hideg, a lányok mindig szépek. Mindenki látogasson el a weboldalunkra, a versenyzők töltsék ki a regisztrációs űrlapot! Jó repülést mindenkinek, aki bármelyik hazai, vagy külföldi versenyen indul az idén!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek