Forgalomban az ÉMKK használt Mercedes-flottája

Károly Szabolcs   ·   2016.08.10. 08:45
400px_emkk_intouro

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. nagy lendülettel vágott bele elöregedett, több száz húsz-harmincéves, az Ikarus 200-as buszcsaládba tartozó kocsit is tartalmazó flottájának frissítésébe: több, vegyesen használt és új jármű vásárlására és lízingelésére vonatkozó tender mellett áprilisban használt, kéttengelyes, szóló kocsikra is kiírt közbeszerzést.

Eredmény júliusban született: a negyvenkilenc kocsit a nyertes ajánlatot tevő, a Budapest Lízing Zrt. és a százhalombattai M6 L.O.G. Kft. együttműködése szállíthatta, tőlük lízingeli tíz évig az ÉMKK. A többfunkciós, helyközi/távolsági kivitelű, klímás Mercedes Intourók a napokban álltak forgalomba. A buszok mindegyike az egykori Borsod Volán üzemkörébe került, azon a területen volt a legnagyobb szükség a régi járművek kiváltására – mind a Hajdú-, mind pedig a Szabolcs Volán fiatalabb átlagéletkorú flottát tudhatott magáénak. A hófehér buszok leginkább helyközi forgalomba álltak be, Ikarus C56-osokat, MAN-eket, Alfabusz-Volvókat, Credókat és ARC/Ikarus-okat kiváltva, amelyek régebbi Ikarus 260-asokat, 263-asokat és 266-osokat nyugdíjaznak.

Pár napja élvezhetik az utasok az ÉMKK használt, de megkímélt állapotú, légkondicionált Mercedes Intouróit. A kocsik nagy része Miskolc környékére került, a szerző felvételén látható NRL-914 rendszámú például a Miskolc–Megyaszó–Szerencs fordába állt be

A használt, megkímélt állapotú Intourók legnagyobb része, harminchárom kocsi (NRL-901–910, 912–918, 923–927, 932, 935, NTL-979–987) a miskolci telephelyhez került, Tiszaújváros hat (NRL-922, 934, 936–939), Encs négy (NRL-928–931), Mezőkövesd három (NRL-920–921, 933), Sátoraljaújhely, Ózd és Kazincbarcika pedig egy-egy kocsihoz (NRL-874, NRL-919, NRL-950) jutott.

Folyamatban van a miskolci MVK Zrt-től használtan vásárolt tizenegy MAN csuklós autóbusz ÉMKK-sítása is. Nem hivatalos információink szerint a közlekedési társaság típusközpontosításra készül: a Mercedesek (szóló és csuklós is) Borsodba, az MAN-ek pedig Debrecen környékére kerülnének.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek