Fotózd le nekünk! – Citaro C2

Berky Dénes   ·   2013.07.08. 14:00
kiskep_citaro2

Az elmúlt év októberében vált hivatalossá, hogy a VT-Transmannal kötött szerződés keretében a BKK 150 új Mercedes-Benz Citaro C2-est állíthat forgalomba 2013 májusától. A kiadás teljesítéséhez összesen 159 buszt rendelt a Transman az EvoBus Hungárián keresztül a német gyártól, összesen 79 csuklóst és 80 szólót. Az első buszok már márciusban elkészültek a Mercedes gyárában, majd márciusban meg is érkezett az első példány Budapestre, hogy május elsejétől forgalomba állhasson ötvenedmagával a főváros útjain. Előbb azonban még április 30-án az első buszokból álló hosszú konvoj vonult végig Budapest útjain, nem kis feltűnést keltve, illetve a Hősök terén ünnepélyes átadás keretében vette át a főváros az új buszokat. Május elsejétől összesen 15 vonalon tűntek fel a hét év után elsőként újonnan vásárolt buszok, majd június elsején újabb ötven, ezt követően július első napján a maradék ötven is forgalomba állt. A buszokat az utasok hamar megkedvelték, nem is nehéz, ha olyan vonalon jelennek meg, ahol addig nemhogy légkondis, de alacsonypadlós busz sem járt. A járműveket sajnos a vandálok is hamar megtalálták, a 105-ös vonalán törték be egy szóló busz ablakát, de az elkövető meg is kapta érte a jutalmát. A sajnálatos balesetek is utolérték az új buszokat, de egyik sem volt komoly, szerencsére.

Ezen a héten tehát arra kértük olvasóinkat, hogy Budapest új buszairól, a Mercedes Citaro 2-esekről küldjék be felvételeiket. Jöjjön is a galéria, a képeket köszönjük olvasóinknak és jó képnézegetést kívánunk!

Nagy J. Gábor fotóján az április 30-ai felvonuláson láthatóak a Citarók<br>A képre kattintva galéria nyílik az olvasók felvételeiből

A jövő hét témája: A nemzetközi vonatok Magyarországon. A kezdetektől fogva éredekes színfoltjai a vasútnak az országokon átívelő vonatok, melyek között olyanok is szerepelnek, mint például az Orient Express, ami méltán jelképe a luxusnak, a vasút hőskorának és az európai integrációnak egyaránt. Ez alkalommal arra kérjük olvasóinkat, hogy elsősorban az érdekes, mára archív felvételeiket juttassák el hozzánk, de természetesen szívesen látjuk a ma internacionális vonatairól készült felvételeket is. A határidő július 14-én, vasárnap 18 órakor van, az e-mail cím a szokásos: berky.denes@indohaz.hu. A tárgy rovatba ezt írják: Fotózd le nekünk!

Kapcsolódó hírek