Francia típusú gyorsvasút Magyarországon kínai kivitelezőkkel

Bánhidi Emese   ·   2014.02.12. 12:15
orbanpekingbencim

Orbán Viktor szerint az EU következő hétéves költségvetési ciklusát nézve megállapítható: az unió gyakorlatilag abbahagyta Közép-Európa infrastrukturális beruházásainak finanszírozását, a közösségi büdzsében szinte alig szerepel út- és vasútépítés, energiarendszer-fejlesztés. Ezért itt a lehetőség, hogy Kína, ha akar, részt vegyen Közép-Európa infrastruktúrájának fejlesztésében – hangsúlyozta, felhíva a figyelmet ezzel kapcsolatban a Budapest–Belgrád közötti vasútvonal kínai közreműködéssel történő modernizálására.

„Gyakorlatilag egy kínaiak által épített TGV-ről beszélünk” – fogalmazott, emlékeztetve arra is, hogy a pireuszi kikötőt már kínaiak üzemeltetik, akiknek az áruszállítás lebonyolítása érdekében fontos e vasútvonal korszerűsítése.

(Fotó: miniszterelnökség)

A miniszterelnök ugyanakkor kecsegtetőnek nevezte a kínaiaknak azt, hogy az a cég, amely jelen van Magyarországon, jelen van az 500 milliós EU-s piacon is. Gyakorlatilag ezt elemezve Aczél Endre, volt pekingi tudósító a Pacsirta Rádióban kedden este azt mondta, érthető, hogy a kínaiak érdeklődnek a vasútvonal iránt.

„Ha a kínaiak a legrövidebb úton, mondjuk hajóval akarnak árut szállítani Közép-Európába, akkor szinte kínálja magát ez a vasútvonal.” Véleménye szerint ugyanakkor ez egyáltalán nem rossz dolog, hiszen „egy olyan ország, amelyik képes volt a világ tetején, Tibetben vasutat építeni, az mindent tud. A kínaiak erről nagyon híresek: nagyszerű út- és vasútépítők”.

Nem hallunk viszont mostanában a V0-ás tervről. Aczél szerint azért, mert azt kiröhögik a kínaiak, annak megépítéséhez nem fűződik érdekük.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek