Gazdaságosan üzemel a sármelléki reptér

TTG Hírlevél   ·   2012.08.16. 13:34

Az idei évtől 100 százalékban Hévíz önkormányzatának tulajdonában álló sármelléki repülőtér már a szezon vége előtt láthatóan teljesíti idei éves üzleti tervét. Méghozzá úgy, hogy az eredetileg a működtetéséhez elkülönített összegen túl semmilyen további támogatás nem vált szükségessé – olvasható a TTG hírlevélben.

A gazdaságos működtetést segítette, hogy Könnyid László alpolgármestert, aki eddig a turizmusért volt felelős, a légi ügyek fejlesztésével, a kettő folyamatos kapcsolatának biztosításával bízták meg. Emellett az állam is vállalt gazdasági feladatokat, ugyanakkor elvárás az állam részéről, hogy a környező önkormányzatokat, turisztikai szervezeteket is bevonják a működtetés támogatásába, valamint, hogy tiszta helyzet jöjjön létre a tulajdonlás, az eszközkérdések és az üzemeltetés tekintetében.

Könnyid László elmondta, a statisztikák szerint a német charterjáratok a terveknek megfelelően érkeznek, 100 utasból 86 Hévízre is eljön. Jelentős további járatmozgás is történt: a Balaton Sound fesztiválra magángépek, kisgépek hoztak utasokat, többletbevételt generálva. Tárgyalnak további járatbővítésről skandináv és orosz partnerekkel.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Kibővült a milánói reptéri vasút

iho/vasút   ·   2026.01.30. 08:00

A Busto Arsizio, Milánó-Malpensa és Gallarate közötti vasúti kapcsolat új, északkeleti szakaszának célja, hogy a fontos légikikötőnek jobb összeköttetései legyenek a lombardiai hátországgal, valamint a közeli Svájccal.