Ha tiltakoznak az utasok, lesz kocsi!

iho/vasút   ·   2019.01.13. 08:45
nagysebessegvasut_kolozsvar_sulzer_cfr_kislid

Vigyázó szemünket Erdélyre vessük! Látható, hogy jó időben, jó helyen végrehajtott tiltakozás akár eredményt is szülhet. A történet ismertetése előtt ezért arra buzdítunk minden klaviatúrával rendelkező potenciális utast, vagy akárcsak jóérzésű állampolgárt, hogy az agybaj határát súroló, februárban kezdődő 80-as vonali, teljesen indokolatlan totális vágányzár ellen megfelelő helyen emelje fel a szavát. A megfelelő hely értelemszerűen a Közlekedő Tömeg blogja által indított online-petíció, még a havas-hideg vasútállomásra sem kell kifáradni, az akció fotelből végrehajtható.

Történetünk szereplői viszont nem a fotelben ültek, ők a nagybányai állomáson vártak Zsibóra induló szerelvényükre, amely – mint kiderült – a Sulzeren kívül egyetlen személykocsiból állt. Gyors fejszámolás után kiderült, hogy a nyolcvanszemélyes kocsiban százharminc embernek kellene utaznia, ami minden, csak nem szolgáltatás.

Nagybánya állomása, még hó nélkül (forrás: pensiuneapictorilor.ro)

A felháborodott utasok ezért előbb a csomagjaikat helyezték a mozdony elé, a sínre, majd később maguk is odaálltak, hogy így kíséreljék meg ellehetetleníteni a vonat indulását. A CFR a Kelet-Európában otthonos érzéseket keltő és gyakran sikert hozó házmestertempóba kapcsolt, így értesítették a rendőrséget és a csendőrséget. Vajon mi lehetett volna a fellépés indoka? Közérdekű üzem megzavarására tippelünk...

Rövid félórás huzavona után hihetelen módon győzött az ellenállás, a szerelvényhez még egy kocsit kapcsoltak, és a vonat végre elindulhatott. A CFR felelősei azt nyilatkozták, hogy kivételes helyzet adódott, mert több kocsi is javításon volt, és tapasztalataik szerint ezen a járaton általában nem szokott ülőhelyprobléma lenni.

Mi viszont a kivételes helyzetet inkább abban látjuk, hogy egy tökfej szolgáltató és egy erőszakszervezet is képes utánamenni egy követelésnek, ha az megalapozott és elég határozott. A dolog kimenetelében nyilván közrejátszott az, hogy decemberben ugyanilyen eset már előfordult egy Bukarestből Craiovába induló járattal, azt a helyzetet a szemtanúk szerint rendkívül kulturáltan oldották meg mindkét oldalról, többletkocsi ott is került, noha a fűtést nem sikerült beüzemelni.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.