Hajótorlasz a szerbiai Duna-szakaszon

iho/hajózás   ·   2012.04.12. 13:09
hajok_ujv1cim

(fotó: MTI, Rosta Tibor)

Hajók torlaszolják el a Duna hajózási útvonalát Újvidéknél. A sztrájkoló hajósok mindaddig fenntartják a blokádot, amíg munkáltatójuk, a vízi szállítást és vízi építmények létesítését végző Donau Gruppe nem tesz eleget bérköveteléseiknek. A társaság 470 dolgozója fél éve nem kapott fizetést.

A Duna magyarországi szakaszán is fennakadásokat okoz a hajózásban az újvidéki (Novi Sad) hajós sztrájk – mondta Szalma Botond, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) elnöke a távirati iroda kérdésére. A rakományokat szállító hajók költségeit a várakozás idejére is ki kell fizetni – tette hozzá. Egy önjáró hajó veszteglése naponta ezer-háromezer euró kárt okoz, nagyobb kötelékek esetében még tetemesebb a veszteség.

Szalma Botond az iho.hu megkeresésére elmondta, hogy sem a Donau Gruppe, sem a szerb hatóságok nem adtak egyelőre hivatalos tájékoztatást a Mahosznak, így nehéz megjósolni, meddig tart majd a blokád. A szerb Duna-szakaszon legutóbb a délszláv háború és az azt követő helyreállítás alatt voltak blokádok. A zárlat akkor csaknem a magyar hajózás összeomlásához vezetett – mondta a Mahosz elnöke egy hírportálunknak adott korábbi interjúban.

Kapcsolódó hírek