Happy Bike-kal Horvátországba

MTI/iho   ·   2018.01.30. 16:19

Több mint háromszázmillió forint felhasználásával megvalósuló, Happy Bike elnevezésű projekt keddi, letenyei nyitórendezvényén elhangzott: a nagykanizsai és a letenyei járást érintő, egyfajta brandként meghatározott "Murafölde" mintegy nyolcvan településre terjed ki. A Mura program elsősorban gazdaságfejlesztési célokat szolgál, amelynek egyik ága az agrárfejlesztés, a másik a turizmus fejlesztése, s ez utóbbihoz kiválóan kapcsolódik az uniós finanszírozású, letenyei kerékpáros fejlesztés. A térségben éppen az aktív turizmusra alapoznak, a kerékpáros, a bakancsos, a lovas vagy a vízi turizmust szeretnék fejleszteni, de fontos szerepet szánnak a bor- és gasztroturizmusnak, a túraútvonalak mellett hálózatosan elérhető vendéglátó- és szálláshelyek kialakításának.

A Mura program keretéből a Zalaerdő Zrt. egymilliárd forint beruházással korszerűsíti kisvasúthálózatát, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park pedig négyszázhetvenmillió forintból indított élőhelyfejlesztési programot a Mura folyó térségében.Olyan további pályázatokra számítanak, amelyek fenntartható, jövedelemtermelő beruházások, vagyis megélhetést biztosítanak a helyben élőknek, vállalkozóknak. Erre a program keretéből másfél milliárd forintot szánnak.

A 2002-ben indult programokban 2013-ig mintegy kilencvenmillió eurót nyert el háromszázhatvan pályázó. A jelenlegi uniós költségvetési időszakban 60,8 millió eurót pályáztattak meg, elsősorban környezetvédelmi és turisztikai célokra. Eddig huszonhárommillió eurót kötöttek le az első pályázati felhívás eredményeként, amelyből hetvenhat magyar és száz horvát pályázó nyert támogatást, köztük nagy számban kerékpáros és más turisztikai fejlesztésekre. A korábbi programot folytatva mintegy hárommillió eurót szánnak a magyar és a horvát Baranya megye, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park területén taposóaknák felszedésére, további tízmillió euró forrást pedig kis- és közepes vállalkozások támogatására.

Farkas Szilárd, Letenye polgármestere elmondta: a 316 millió forintos Happy Bike projekt keretében - a horvátországi Perlak (Prelog) és Ludbreg településeivel együttműködve - felújítják az egyedutai városrész kultúrházát, ahol kerékpáros centrumot alakítanak ki, de lehetővé teszik konferenciák, rendezvények szervezését is.  A projektmenedzserek a részleteket ismertetve szóltak arról, hogy a határ mindkét oldalán kerékpárutakat építenek vagy meglévő utak mellett jelölik ki őket, több helyen pihenővel és kerékpártárolókkal, illetve információs táblákkal. Az idei érkezők számára kerékpáros és vízieszköz-kölcsönzőt is kialakítanak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek