Háromszáz elfelejtett állami autó

iho/közút   ·   2012.04.28. 10:05

Nyomozást indított az amerikai Miami Dade város polgármestere, Carlos Gimenez, miután újságírók közel 300, évek óta elhagyottan álló új autót találtak, amelyek állami tulajdonban vannak. A vizsgálat célja, hogy megállapítsa, ki a felelős a szedánokat, pickupokat, furgonokat is tartalmazó flotta ügyével kapcsolatban. Öt-hat éves járművekről van szó, amelyek együttes értéke eléri a négymillió dollárt, azaz körülbelül 870 millió forint – írja a Vezess.hu.

Elsőre is elég megdöbbentő az ügy, de a teljes történet még inkább. Még tavaly októberben kérdezte az autók „felfedezője”, egy újságíró a kormányzatot a 293 autóról. A megye, hogy mentse a menthetőt a megtalált autók közül 123 hibridet szervizekbe vitetett, miután ezekre nyolc év/százezer mérföld garancia vonatkozik. Ám utána ismét „elvesztek” a kocsik.

A napokban az újság ismét ellátogatott a Miami észak-nyugati részén álló parkolóházba, ahol még mindig ott porosodott 170 autó. A megtalált járművek között rendőrautók is vannak, de a készlet legnagyobb része Toyota Priusokból áll.  Az ott parkoló Priusokon még rajta voltak a gyári címkék, amelyek szerint 2007-ben készültek.

Kapcsolódó hírek