Heathrow helyén százezer lakás?

iho   ·   2013.07.17. 17:00
cim2

Boris Johnson, London polgármestere ismét támadást indított Heathrow ellen: a dél-angliai légiközlekedési helyzet vizsgálatával és a döntés előkészítésével megbízott Airports Comission, Repülőterek Bizottsága elé háromféle tervet is letett, de ezek egyike sem tartalmazta a sokak szerint megoldást jelentő harmadik pályát a jelenlegi fő repülőtéren.

Johnson egyik verziója, amit már régóta forszíroz, a Temze-torkolatba építendő négypályás vadonatúj szuper-légikikötő, a második verziója egy a tengerre épített repülőtér lenne, mint ezt korábban megírtuk, létezik is ilyen elképzelés, amely az új nagy repteret a Csatorna angliai partjánál lévő Goodwin zátonyokra telepítené. A polgármester harmadik verziója pedig a Londontól északra fekvő Stansted átalakítása a nagy nemzetközi légi csomóponttá.

Heathrow csúcsra járatva, lehetne-e harmadik pályája?

Ez alkalommal az is kiderült, hogyan képzelné Johnson Heathrow jövőjét: az eltüntetett vagy minimális méretűre zsugorított (üzleti?) reptér eredeti területét 15 milliárd fontért vegye meg a kormány, és építse fel ott London új városrészét. A meglévő (nyilván a repülőtérhez kiépített) közlekedési vonalak ideális kapcsolódást biztosítanának az ide építendő lakónegyedekhez, a Heathrow helyére épülő, százezer lakásos városrész pompásan illeszkedik az ő elképzelései szerint a jelenlegi nyugat-londoni kerületekhez.

Heathrow természetesen határozottan tiltakozik a polgármester terve ellen, jelezve, ezzel 114 ezer ember sorsa válik bizonytalanná, és Heathrow pótlása sokkal több pénzébe kerülne az adófizetőknek és erőfeszítésébe az államnak, mint ha a repteret fejlesztenék tovább.

A polgármester álma a Temze-torkolatban

Mint erről már többször írtunk, a jelenlegi kétpályás londoni repülőtér, Európa legforgalmasabb légikikötője kapacitásának csúcsán dolgozik, évi hetvenmillió utas érkezik és indul innen, miközben a két pálya egyikére csúcsidőben egy percnél kisebb időközönként szállnak le a gépek. Az Ethiopian 787-esének pénteki füstölése, a tűzoltók beavatkozása és az incidens miatti késéshullám is jelzi, hogy Heathrow jelenlegi állapotában valóban nem képes komolyabb forgalmi megrázkódtatások nélkül úrrá lenni az esetleges problémákon.

Heathrow a maga részletes válaszát néhány nap múlva ígéri a polgármesternek, de annyi biztos, hogy a repülőtér továbbra is egy harmadik pálya megépítésében látja a megoldást, amit viszont a környezetvédők és az érintett környékbeliek is hevesen elleneznek. Két verzió is lenne a harmadik pályára, az egyik a jelenlegi területtől délnyugatra, a másik, a könnyebben megvalósítható pedig a mostani északi pályától északra lenne. A Bizottság július 19-ig várja a reptér javaslatát, de az biztos, és ezt Heathrow felől is jelezték, hogy a döntés kifejezetten politikai jellegű lesz.

A legmerészebb terv helyszíne a Goodwin-zátonysor

Ugyanakkor azzal is érvelnek a jelenlegi reptér bővítése mellett, hogy egy harmadik pálya esetén egy negyedikre még évtizedeken át nem lenne szükség, Johnson Temze-torkolatba álmodott négypályás légikikötője pedig, az ide külön kiépítendő közlekedési, energetikai és egyéb infrastruktúra-beruházásokkal együtt 50 milliárd fontjába kerülne az Egyesült Királyságnak.

Közben mozgolódik a konkurencia is: Gatwick, Európa legnagyobb forgalmat bonyolító egypályás nemzetközi repülőtere hamarosan felszabadul egy korábbi moratórium hatálya alól, amely tiltotta újabb pálya építését.

Ha Gatwick új pályát építhet, alaposan megnőnek az esélyei az elsőségre

Ha viszont belátható időn belül nincs megoldás, az az egész ország gazdasági életére súlyos kihatással lehet, a londoni slot-hiány miatt máris egyre több légitársaság helyezi át transzkontinentális, főként a leginkább perspektivikus ázsiai vonalainak súlypontját Heathrow helyett Amszterdamba, Frankfurtba és Párizsba. Ha az utasok számát tekintve még nem is, de a desztinációk számát tekintve Heathrow már lecsúszott az európai első helyről.

A kormány által kijelölt bizottság csak egy előzetes jelentést hoz nyilvánosságra az ügyről 2013 decemberében, a végső javaslatokat csak 2015-ben, a következő parlamenti választások után teszi le a majdani új kormány asztalára.

Kapcsolódó hírek