Hétfőtől előszezoni menetrend szerint, sűrűbben közlekednek a vonatok a Balatonhoz

iho/vasút   ·   2021.05.16. 14:25
01_balaton_eloszezon

Június 19-éig, a nyári menetrend kezdetéig előszezoni menetrend szerint, sűrűbben közlekednek a vonatok Budapest és a Balaton között, intercity-kocsik is járnak, valamint a déli parton étkezőkocsi és új 1. osztályú szolgáltatás teszi teljesebbé a komfortot.

Idén május második felétől az időjárás javulásával és az átoltottság előrehaladásával, illetve a járványügyi korlátozások enyhítésével, feloldásával valószínűsíthető, hogy a belföldi turizmus és az ezzel járó utazási igény ismét magas lesz.

A vasúti utazást vonzóbbá, elérhetőbbé tevő, tavaly először bevezetett Balaton24 és Balaton72 nevű, tó körüli korlátlan utazást biztosító, egy, illetve három napra szóló jegytípus május 1-jétől újra elérhető, május 15-étől pedig újabb jegytípusok közül választhatnak a Balaton környékére látogatók. A Balaton24 és a Balaton72 jegyek Duo változatával a Balaton menti vasútvonalakon túl, a tó térségében 123 település között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni.

Déli part

Az utasokat a korábbihoz képest sűrűbb közlekedéssel, intercity-kocsikkal és a déli parton már az előszezonban is étkezőkocsival várja a vasúttársaság. Tavaly ősz óta Budapest és a Balaton déli partja között óránként indulnak a Tópart és Balaton Intercity vonatok felváltva Keszthely, illetve Nagykanizsa felé. Az előszezoni menetrend bevezetésétől a Budapest és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton Intercity vonaton május 17-étől már étkezőkocsi és 1. osztályú kocsi is lesz, így az utazás még kényelmesebbé válik. A vonatok 1. és 2. osztályú intercity-kocsijába 300 forintos helyjegy váltható, amelyet elővételben érdemes megvenni a hétvégi csúcsidőszakokra.

Az előszezonban a Siófok, Fonyód és Balatonmáriafürdő környéki üdülőövezetek kisebb forgalmú megállóiban is sűrűbben állnak meg vonatok, és közvetlenül elérhetővé válnak Budapestről:

  • Balatonaliga,
  • Balatonvilágos,
  • Szabadisóstó,
  • Szabadifürdő,
  • Balatonszéplak alsó,
  • Balatonszéplak felső,
  • Zamárdi felső,
  • Szántód,
  • Balatonlelle felső,
  • Fonyódliget,
  • Bélatelep,
  • Alsóbélatelep,
  • Balatonfenyves alsó,
  • Máriahullámtelep,
  • Máriaszőlőtelep.

Az április 11-i menetrend-módosítástól a Helikon Interrégió vonatokkal már nemcsak Kaposvár, hanem napi egy vonatpárral Pécs felől is a korábbinál jóval könnyebben érhető el a Balaton déli partja alacsonypadlós, klímás Desiro motorvonatokkal.

Északi part

A Balaton északi partján a vasúti közlekedés május 30-áig szünetel, Székesfehérvár és Balatonfüred között pótlóbusz szállítja az utasokat a villamosítás miatt. Az előszezon további részében, május 31-étől már nem kell átszállni, közvetlen vonatok közlekednek majd Budapesttől Tapolcáig. Ekkortól a nyári menetrend kezdetéig az északi partra a korábbi évekből jól megismert járatokkal lehet utazni. A Kék Hullám sebesvonatok kétóránként közlekednek Budapest-Déli és Tapolca között, a Katica sebesvonatok hétvégén kétóránként közlekednek a Déli pályaudvar és Balatonfüred között, hétköznap naponta két pár vonat közlekedik. Pénteken és hétvégén Tekergő gyorsvonatok is közlekednek a Déli és Tapolca között.

A felsővezeték bekapcsolásáig a villanymozdonyokat Székesfehérváron cserélik dízelre, ezen műveletet a nyári menetrend bevezetésétől, június 19-étől, már Balatonfüreden végzik el. Így akkortól negyed órával rövidül majd a menetidő, és a dízelmozdony helyett csendesebb, környezetbarátabb villamosvontatással, valamint Flirt motorvonatokkal lehet eljutni a Balaton északi fővárosába. A villamosítás eredményeképpen sűrűbb és gyorsabb eljutást kínál a vasútvállalat június 19-étől.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek