Hétszáz fős bővítés a Gulfstreamnél

Szilágyi Károly   ·   2012.07.17. 11:30
G280_400

A tavalyi év első 3 hónapjában 26 repülőgépet adott el a Gulfstream, a bevétele így 1,3-ról 1,6 milliárd amerikai dollárra nőtt. A cég elsősorban az amerikai piacon sikeres, ott értékesítik a járművek 60 százalékát – közölte Trevor Esling, a cég nemrégiben kinevezett alelnöke. A cég a mélypontot jelentő 2009-es év óta folyamatosan növelte eladásait: három éve  összesen 94 közepes és nagy business jetet adtak el, az idei évre pedig 110-re van szerződésük.

A G280 repülés közben

A genfi European Business Aviation Convention&Exhibition (EBACE) kiállításon a cég menedzsmentje büszkén jelentette be a cég bővítését. Miközben a Beechcraft csődvédelmet kért tarthatatlan hitelállománya miatt, a Gulfstream nemcsak a massachussettsi székhelyen, de a londoni és a pekingi bázisán is növeli a kapacitását. Vagyis nemcsak az értékesítésben, hanem a meglévő ügyfelek kiszolgálásában is erősítenek.

A London melletti Luton repterén lévő bázisuk évente ezer repülőgépet javít, illetve tart karban, a bázis kapacitását az idei évre megduplázták. A 140 fős cég egy 6800 négyzetméteres hangárban dolgozik, eddig 14 légügyi hatóságtól szereztek be karbantartási engedélyt.

A G280 belülről

Pekingben pedig közös vállalatot alapítottak a karbantartásra a Grand China Maintenance vállalattal, valamint a Deerjet repülőgép-üzemeltető céggel, a bázis az idén nyílik majd meg. Az ázsiai országban legnagyobb partnerük az egykor budapesti járatot is üzemeltető Hainan légitársaság.

A cég alelnöke, Trevor Esling az ihót arról tájékoztatta, hogy tíz év után visszatért az élet az amerikai piacra, ismét megjelentek a nagy amerikai vállalatok vásárlóik között. A trendet jezi, hogy míg tavaly termelésük 40 százalékát értékesítették az észak-amerikai piacon, addig idén megfordult az arány, és 60 százalék a hazai forgalom.

A G650 még zöld (festetlen és berendezetlen) állapotban a genfi reptéren

A repülőgépei gyorsaságáról híres gyár két új típussal is előrukkol az idén: a G650 és a G280 várhatóan még tavasszal megkapja az amerikai szövetségi légügyi hivatal bizonyítványait. A G650 gyorsabb, mint ahogy azt eredetileg tervezték, egy tesztrepülés során 0,995 Mach sebességgel repült, míg a G280-as kistesó gyorsasága mellett takarékosabbnak tűnik a valóságban, mint a tervezőasztalon.

Kapcsolódó hírek