Viharsarki mozdonyparádé

Szever Dániel   ·   2013.09.29. 15:30
CSC_9967

A programok egyik jelentős helyszíne a vasútállomáshoz közeli Vasutas Művelődési Ház volt, ahol vasútmodell- és vasúttörténeti kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Az Andrássy úton található épületet lehetetlen volt eltéveszteni: előtte az Alföldi Kerti Gazdasági Vasút (AKGV) szerelvénye cipelte utasait egy ideiglenesen felállított, rövidke pályaszakaszon.

AKGV-szerelvény a Vasutas Művelődési Ház előtt<br>A képekre kattintva galéria nyílik<br>(a felvételeket a szerző készítette)</br>

Eközben a Vámudvarban kézihajtányozni lehetett valamint mozdonybemutatót is tartottak. Utóbbira idén sem lehetett panasz: a MÁV-Trakciónak négy, a MÁV-Startnak pedig csak egyféle járműtípusa található Békés megye fővárosának fűtőházánál, ennek ellenére a két cég nyolc mozdonya, és két motorkocsija is tiszteletét tette a kiállított járművek között. Rajtuk kívül testközelbe kerülhettünk a kétéltű KVSH-01 pályaszámú, vasúti és közúti közlekedésre is egyaránt alkalmas kamionnal, valamint a PFT-k hadát erősítő TVGdh 1316-os motorkocsijával. A további bemutatott gépek:

288 105
400 437-6
418 198
431 112
460 018
478 229
480 005
628 057
1116 045
5341 030
6341 022
A-141
M44 518

431-esek közül a közel két éve, Dombóváron felújított (V4) 112-es jutott a kiállításra

Idén először elmaradt a programok egyik legkedveltebb része, a fűtőház látogatása. Korábbi években ilyenkor a vasútállomás és a telephely között egy InterPici ingázott, amelyet minden körnél megforgattak a fordítókorongon. A fennforgást kihasználó "kincsvadászoknak" köszönhető, hogy többé még ilyen események alkalmával sincs lehetőség kívülállóként betekinteni ide. Mindenesetre teljesen érthető, hiszen nem lehet minden mozdonyra, és veszélyes zónára őrszemet állítani az ez idő alatt is hétköznapi feladatait ellátó üzemi területen.

A nagyjavításon utoljára 1997 júniusában átesett, akkoriban még V43 1261 névre hallgató Szili felett ismét eljárt az idő: újabb felújítás kap

Pedig ezúttal is érdekességekben bővelkedett a fűtőház. Bent a villanyszínben például a 431 261-es felújítása (V4) zajlott. Az épület mögött a 431 086-os és a V43 1088-as várták a sorsukat megpecsételő, pontosabban derékba törő „S” betűt. Nem véletlen, hogy egy mozdonytípust kétféle pályaszámmal nevezünk meg. Az oka sajnálatos: az 1088-as aktív üzeme már nem élte meg az átszámozást, és jelenlegi álláspontok szerint nem is fogja. Rajtuk kívül számos, már régóta leállított dízelmozdony is található a területen, közülük az 418 104-est említenénk meg, mint a dögsor egyik új tagját.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek