Hogyan lehetsz pilóta? Ismerkedés a Margitszigeten

iho   ·   2013.08.23. 18:30
cim3

Augusztus 24-én, szombaton az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezik meg a Honvédelmi Kötelék program I. Honvéd Sportválasztó Napja, ahol a repülősportokkal is megismerkedhetnek a látogatók. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan lehet valakiből pilóta, és beleülhetnek az egyik legmodernebb vitorlázó repülőgépbe is – adja hírül szerkesztősünknek eljuttatott közleményében a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség.

Márciusban a honvédelmi miniszter hirdette meg a Honvédelmi Kötelék programot, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a civil lakosságot és a Magyar Honvédséget, megismertesse a honvédelmi rendszer értékeit és támogassa a honvédelmi szempontból fontos sportágakat, így a repülést is. A Kötelék legfontosabb feladata a fiatalok megszólítása, szabadidejük egészséges és hasznos eltöltésének elősegítése.

A vitorlázórepülés szép sport és jó előiskola a katonai repüléshez is

A program támogatja mindazokat a közösségeket, melyek az egészséges életmód életvitelszerű elsajátítása mellett, a nemzeti összetartozás fontosságára, a teljesítmény és a munka tiszteletére, egészséges versenyszellemre, csapatmunkára, sportszerűségre, önfegyelemre és kitartásra tanítják és nevelik tagjaikat.

A szombati sportválasztó napon a fiatal érdeklődők megismerhetik azokat a sportokat, amelyek nem csak tartalmas kikapcsolódást nyújtanak, hanem olyan ismereteket is adnak, amelyek a honvédelem szempontjából is fontosak.

Több más sportág mellett a vitorlázórepülés is jelen lesz a szombati sportválasztón. Az érdeklődők a repülősök sátránál találkozhatnak a pilótákkal, megismerhetik a kiképzés menetét és a több mint nyolcvan évre visszanyúló, hazai repülőhagyományokat és eredményeket, valamint beülhetnek korunk egyik legmodernebb vitorlázógépébe, egy ASG29-esbe is.

Egy modern teljesítménygépet, az ASG29-est is megnézhetik a szigeten a látogatók

A szombati rendezvény újabb jelentős lépés a honvédelem és a hazai repülőtársadalom együttműködésének útján. Ez a kapcsolat, amely korábban hazánkat is jellemezte, a világ legtöbb részén természetes, hiszen a repüléssel fiatalon megismerkedő és élethosszig tartó elkötelezettséget szerző növendékek később a légierő és a hadsereg elsődleges utánpótlási bázisát jelentik mindenhol a világban.

Európa- és világszerte számtalan program segíti ezt a kapcsolatot, például a franciák egyik legsikeresebb vitorlázórepülő versenyzője, Christoph Cousseau egyben Mirage-pilóta is, aki minden versenyen, ahol eredményt ér el, katonai egyenruhában, a Francia Légierő színeiben áll fel a dobogóra, és még jelenleg is számos katonai pilóta van a legsikeresebb magyar vitorlázórepülő sportolók között – olvasható a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség közleményében

Kapcsolódó hírek