Húsz éves Európa Vasmadara

1982-ban a Farnborough-i Nemzetközi Repülési Szakkiállításon az Egyesült Királyság kormányzata megbízta a British Aerospace (BAe) vállalatcsoportot, tervezzen meg és készítsen el egy technikai demonstrátor repülőgépet, amely egy későbbi nemzetközi gyártású összeurópai harci repülőgép alapja lenne. A szovjet Szu-27 és a MiG-29 kiváló manőverező képessége, valamint a hazai repülőipar fenntartása kényszerítette Európa nyugati felét egy olyan géptípus tervezésére, amely képes BVR és manőverező közeli légiharcban is legyőzni az új generációs szovjet repülőgépeket.

Olaszország, Németország, Spanyolország, Franciaország, és Kanada egy közös Szuhoj Killer vadászrepülő tervezésében és gyártásában egyezett meg. Kanada gyorsan kiszállt a csapatból (nem véletlenül, hiszen földrajzilag ott a Nagy Testvér.) Franciaország haditengerészeti változat kifejlesztésében is érdekelt volt, mivel két hordozója is hajózott a világtengereken és készült atommeghajtású utódjuk, a De Gaulle is. A többi résztvevő ezt nem akarta finanszírozni, így a franciák is kiszálltak, és a tendertapasztalatokon valamint a Mirage 2000 NG alapjain elkezdődött a gall új generációs gép tervezése, amely a Rafale nevet kapta.

Európa több országa amerikai repülőgépekkel is rendelkezett, de az F-16-os alapváltozat csak könnyűvadász volt, Sidewinder közelharc rakétákkal, és nem irányított bombákkal. Az F/A-18-ast pedig még csak az amerikai haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál rendszeresítették. Amerika az MLU-program keretében integrált precíziós fegyvereket és látóhatáron túl használható légiharc rakétákat a Viperre, a Hornetet pedig Spanyolországon túl csak két nem NATO-tag (Finnország és Svájc) légiereje rendszeresítette.

A többi nemzet azonban a BAe EAP nevű technológiai demonstrátorának megépítése után, amely kívülről már erősen hasonlít egy Euróvadászra, megkezdte a közös konzorcium létrehozását, a tervezést, és a sorozatgyártás megteremtését. A vadászgép végül 1994 márciusában a levegőbe emelkedett. Azonban egy megkésett válasz volt egy akkor már nem létező fenyegetésre. Új idők, új szelek jártak. Az európai kormányok által a vadászgépbe nyomott milliárdok ellenére talán bölcsebb megoldást lett volna az új Szent Grál, az alacsony észlelhetőségű harci repülőgép tervezésébe belekezdeni. A résztvevő országok politikusai és katonai vezetői azonban ezt a választópolgárok torkán nehezen nyomták volna le, így a sorozatgyártásra a gépet levegő–föld fegyverek és célzókonténerek integrálásával többfeladatossá alakították át, valamint a beömlőnyilások „S” alakú módosításával az észlelhetőség is minimálisan javult.

A gyártó országok által rendszeresített gépek fegyverzete és képessége sem azonos. A brit gépeken például költségtakarékosságból hiányzik a Mauser 27 milliméteres gépágyú, amely édestestvére a Gripen és a Tornado tűzfegyverének. A közelharcra a britek az AIM-132 ASRAAM, az olaszok az AIM-9 Sidewinder, a németek az IRIS-T rakétákat rendszeresítették. BVR légiharcra egyetlen aktív nyugati típus állt rendelkezésre az AIM-120 AMRAAM. Kénytelen-kelletlen ezt hordozza mindegyik vadászkonfigurációjú gép, de már kész az európai METEOR, amely nagyobb hatótávolságú, hosszabb égésidejű és manőverezőképesebb rakéta, viszont méretei miatt kevesebb hordozható, nehezebb, és ráadásul nagyban növeli a radarreflexióját a gépeknek.

Az gép neve is érdekesen alakult. A kezdeti Eurofighter 2000 nevet közös megegyezésre a Typhoon, Taifun névre változtatták, mivel a briteknek egy második világháborús vadászbombázója a németeknek pedig Willy Messerschmidt kiváló Bf-108 túragépe viselte a nevet. A gyakorlatban azonban az angolokon kívül sehol sem Tájfun a gép, hanem Euróvadász. (A németek azért sem szeretik a Typhoon nevet, mert emlékeztet a szövetségeseknek a II. világháború végefelé, a nyugati hadszíntéren sikeresen bevetett támadógépére – a szerk.)

A felhasználási kör sem azonos. A közös európai típus Németországban és Olaszországban jelenleg csak vadászrepülő. A német Jagdwaffe az F4F Phantom II. és a keleti gépek közül rendszerben tartott Laage-i MiG-29 vadászait váltotta az Eurógéppel, a britek viszont a kezdetektől többfeladatosként tekintettek a Typhoonra. Persze a típus nem volt rögtön többfeladatos. Az utólagos igények, fejlesztések beépítése a sorozatgyártásba lassan haladt. A Tranche I. változat egy légvédelmi gép volt, a II. sorozat már képes precíziós és buta levegő–föld fegyverzet célbajuttatására is, a Tranche III. kategória már modernebb érzékelőkkel, valamint több fegyverzet-integrációval készült.

A három Tranche-változat sem egységes, különféle alverziók épültek. A Tranche I. esetében például a Brit PAE1 modifikáció utólagos modernizáció, amellyel már lehetséges a Pawevay lézerirányítású GBU bombák használata.

Napjainkban az Eurovadász, Tranche IV. modifikáció már ASEA lokátorral, változtatható vektorú hajtóművel, valamint hamarosan illeszkedő póttartályokkal is elérhető a potenciális vásárlóknak. Akiknek komolyan a nadrágzsebbe kell nyúlniuk, mivel a gépek ára, és az üzemeltetés költségei bizony nagyon magasak. Nem véletlenül még a gyártó országok is csökkentették a rendszeresítendő darabszámokat.

A tervezethez képest a gyártási megrendelések csökkenése miatt a kifejlesztés/beruházás/gyártás megtérülése több szakértő szerint jóindulattal is csak a nullszaldó felé közelit. A Tranche IV. széria és a Eurofighter2020 jelenleg inkább tervek, mint realitások.

A brit Királyi Légierőnél kiderült, nagyban alábecsülték a pótalkatrész-igényeket, és elsősorban a líbiai konfliktus idején komoly kannibalizációval (egy- vagy több repülőgépből kiszereltek alkatrészeket, hogy másik repülőgépekbe beépítsék azokat) érték el, hogy megfelelő mennyiségű Typhoon bevethető maradjon.

Az öböl-országokból Szaúd-Arábia vásárolt hetvenkét Euróvadászt, de ők egyébként is úgy vannak a fegyverpiacon, mint a gazdag nagynéni az élelmiszerboltban, össze-vissza beszereznek méregdrága fegyverzetet, megfelelő technikai szupporttal spékelve, de, hogy végül is milyen harcértéket képvisel a humán faktor és milyen minőséget a műszakiak, az már inkább kérdőjel.

Omán szintén beszerzett tizenkét példányt, de ezek még gyártás alatt vannak (egyébként a Brit Légierő által megrendelt és a közel-keleti ország részére eladott példányokban, tehát a gyártási megrendelésekben, mennyiségi növekedés nem történt).

Az osztrák Légierő presztízsberuházást hajtott végre, mikor a magyar megoldás, az „olcsó” Gripen helyett a méregdrága Euróvadászt választották. Jelenleg ott tartanak, hogy több vadászgép van, mint hajózó, mert el kellett bocsátani a pilóták egy részét, mivel a tizenöt gépüket (amelyek ráadásul nem újak, hanem éppen a németek használt Tranche I. légvédelmi vadászait vették át) sem tudják anyagi okok miatt üzemeltetni.

A Luftwaffe nyilvánosságra hozta, hogy az Eurofighter üzemeltetési költsége a tervezett érték duplája. A napokban ugyanis a Der Spiegel nyilvánosságra hozott egy belső kormányzati jelentést, amelyet a védelmi minisztériumban készítettek. A dokumentum szerint a Luftwaffe légi járműveinek bevethetőségi aránya a mélyponton van. A százkilenc Eurofighter vadászbombázóból mindössze nyolc a teljes értékűen bevethető. A német védelmi minisztérium hivatalos reagálása szerint az egységek normálisan fel vannak szerelve. Tény hogy újságírói túlzások is vannak a Spiegel írásában (amelyet több magyar média is átvett), hiszen a Tranche I. példányok például modernizáció nélkül nem többfeladatú vadászbombázók, hanem légifölényvadászok, tehát ezekre is rá lehet aggatni a „nem teljes értékűen bevethető” kifejezést.

A siralmak ellenére az egyik, a világháború után legsikeresebb közös európai harcirepülőgép-típus húsz éves. A legyártott példányok száma már meghaladta a négyszázat. A gép pozitív tulajdonságai között emlegetik a szupercirkálást, a kiváló elektronikai berendezéseket, az erős hajtóműveket. A gépek szimulált légiharcban több esetben győztek az amerikai alacsony észlelhetőségű típus, az F-22 ellen, bár itt komoly szakértők és civilek is vitatkoznak arról, mennyire voltak életszerűek a légi párbajok. Tény, hogy néhány német Euróvadász oldalán ott van a Raptor Killer jelzés.

Tény az is, hogy Németországban a típus tíz éves. 2004. április 30-án a laagei bázison adták át az első hat, kétüléses Euróvadászt a Luftwaffénak. Nem véletlenül kétüléses változatot, hiszen Laage gyakorlatilag a kiképzőezrede a német légierő Euróvadászainak, így 2004 augusztusában az utolsó MiG-29 frontvadász repülőgépet is eladták Lengyelországnak. A JG73 ezred 1997-ben felvette a Steinhoff nevet, egyedüli viselve a második világháborús pilótáét, amióta a sötétzöldek és a baloldal indítványa miatt Werner Mölders nevét elvették a JG74 alakulattól. Johannes „Macky” Steinhoff a II. világháborúban 196 légigyőzelmet szerzett. A világháború végén a híres Jagverband 44 sugárhajtású alakulatban szolgált Adolf Galland vezetése alatt. A háború után résztvett a légierő újjászervezésében, több beosztás után a Luftwaffe parancsnoka is volt. 1971–74 között a NATO katonai Bizottságának volt az elnöke. 1994. februárban hunyt el.

A németek nagy ünnepséget tartottak a tíz éves rendszeresítés alkalmából. A Luftwaffe szinte összes alakulata küldött statikus bemutatóra repülőgépet. A külföldi légierők közül az avianói F-16-osok, a spanyol albacetei 14. ezred Eurofighterei, a lengyelek malborki MiG-29-esei, swidwini Szu-22, a dániai Skrydstrupi ezred F-16MLU gépei és a svájci Pilatusok voltak láthatóak. (A dán ezredről később külön cikket közlünk, mert szerkesztőségünket vendégül látták a bázisukon.)

A levegőben – talán a Spiegel cikk cáfolataként – a Lutwaffe negyvenöt perces képességbemutatót tartott. A bemutatón öt Euróvadász, (mind JG73-as, tehát nem „söpörték össze” az üzemképes gépeket csak a bemutató kedvéért), négy Tornado, egy-egy Airbus tanker, CH-53 szállító, Bo105 futár, Tiger harcihelikopter vett részt. Szólóbemutatón volt látható a lengyelek MiG-29-ese, valamint a cseh légierő Gripenje.

A bázis részein régebben kivont F4F Phantom II, F-84 Sabre, Szu-22M4 és egy sor polgári kisgépet is láthattunk. A légvédelmi eszközök közül a nagy hatótávolságú Patriot, kishatótávolságú Ozelot rendszer mellett a kísérleti MANTIS fegyverrendszert is bemutatták.

A több tízezer néző színvonalas ellátást is kapott, finom kolbászok és húsok, halak mellett sörözők és relikviákat árusító helyek várták az érdeklődőket. A söröskorsókat a JG73 és az Euróvadász díszítette.

Az biztos, Európa legerősebb állama sokat tesz a repülő és a légvédelemi fegyvernem fenntartásáért, korszerűsítéséért. A katonák illetménye össze sem hasonlítható a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő állományéval.

Laagéban az Eurofighterekre még több évtizedig fogják a hajózókat oktatni, bár egyes tervek szerint az Euróvadászok közül több az amerikai Holloman légibázisra kerül, ahol jelenleg is a német pilóták kiképzése zajlik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!