Huszonöt bérmozdonnyal kíván enyhíteni az egyre égetőbb járműhiányon a MÁV-Start

iho/vasút   ·   2023.08.15. 18:27
akiem

Információnk szerint a vasúttársaság szeptembertől Eurosprintereket bérel az Akiemtől, a tárgyalások jelenleg a kezdeti szakasznál tartanak. 

A Start rövid közleményben reagált értesüléseinkre, a mozdonylízing cég Akiem pedig nem kívánta kommentálni azt, hogy az államvasút-társaság személyszállítási üzletvezetősége az égető vontatójármű-hiány enyhítésére nagyteljesítményű fővonali villamosmozdonyokat kíván bérelni, esetünkben a francia lízingcég magyarországi leányvállalatának bevonásával.

A MÁV-Start villamosmozdony állományának átlagéletkora 43 év. A vontatási feladatok dandárja az idén idestova ötven év átlagéletkorú V43-as (431, 432, 433) Szilikre hárul, a V63 (630) sorozatú Gigantok 37 évesek, míg az első korszerű villanygép sorozat, a kétáramnemű 470-esek, a Teknők tíz példánya is túl van már húszon. Bár a mozdonyok java be van vonva a fenntartásba, ez még nem jelenti azt, hogy mindegyiküket ki lehetne adni a forgalomba. Éppen a helyzet ismeretében, tavaly áprilisban írták alá a felek, a MÁV-Start és a Siemens képviselői a a keretmegállapodást kilencven kétáramnemű AC, és a 25 három áramnemű MS típusú Vectron X4 mozdony beszerzéséről. Akkor még arról volt szó, hogy ezek a korszerű mozdonyok fogják továbbítani a Szolnokon újonnan épülő IC+-kocsikat. (Az IC+-program jelenleg tetszhalott állapotban van, de szó van a folytatásáról...)

Ám a deal – miközben minden korábbinál nagyobb szükség van a Vectronokra – kútba esett, sőt, májusban kiderült, a vasúti járműállomány felújításánál a kormány már nem számít a mozdonyokat építő Siemens közreműködésére. Értesüléseink szerint ebben a helyzetben a Start a mozdonyok bérlésében látja a kiutat. Bár kérdéseinkre a tárgyalások korai szakaszára hivatkozva nem kaptunk konkrét válaszokat, úgy tudjuk, szeptembertől indulna a bérlés, és huszonöt Eurosprinter (DB 189 sorozat) venné fel a szolgálatot a Startnál.

Megkeresésünkre a MÁV a következőket válaszolta:

 

„A magyar vasúttársaság járműhiánnyal küzd, ami a mozdonyállomány esetében különösen súlyos. A MÁV–Volán-csoport rendelkezik hosszútávú járműbeszerzési stratégiával, amelynek része 115 mozdony beszerzése is, ennek végrehajtását azonban lassítja a forráshiány. Ezért rövidtávú megoldásokra is szükség van a járműhiány enyhítésére. E célból döntéselőkészítő munka zajlik a társaságnál, amelynek részleteiről – épp a járműbeszerzési folyamat sikere érdekében – még nem áll módunkban információt adni. A célunk azonban nagyon is nyilvános: minél előbb, minél kedvezőbb feltételekkel újabb mozdonyokat állítani szolgálatba.”

Vörös Attila fotóján nem egy Eurosprinter, hanem egy 185 sorozatú, tehervonati Transnational Railway Applications with eXtreme fleXibility, azaz Traxx látható.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek